A köztisztaságra nevelés kulturális igény

A környezetvédelem területén még akad jócskán tennivaló, de az eddigi eredmények biztatóak, a lakosság java része „rászokott” a tiszta környezetre. Bő egy évtizede a mezőgazdasági területek, az árok mente, az útszéli bozótosok tele voltak eldobált pillapalackokkal, vegyszeres zsákokkal, a háztartásokból származó szeméttel. Mára már oda jutottak, hogy az emberek megszólják azokat, akiket rajtakapják, hogy eldobják a szemetet – sorolta Szabó Zoltán alpolgármester. Az átállás nem történik egyik napról a másikra, még előfordul, hogy az utcán eldobálják a csokoládé csomagolását, vagy a fagylaltos poharakat. Pedig ha tudnák, hogy egy ilyen műanyag pohár összegyűjtése többe kerül, mint maga a pohár…

A falvak belterületén naponta összeszedik az eldobált szemetet, kéthetente pedig a Kerekit Érkeserűvel összekötő út mentét tisztítják meg. Egy-egy ilyen akció során egy-két zsák szemét gyűl össze. Emellett vannak „rejtőzködő” szemetek is, ami az út melletti bozótosban lettek eldobálva. Ezért néhány héttel ezelőtt ezek felkutatására indultak, a zöld levélzet híján előbukkantak a „rejtett tartalékok”. Nem kevesebb, mint másfél traktor utánfutónyi hulladék gyűlt össze. Pedig amellett, hogy az AVE hulladékgazdálkodó vállalat heti rendszerességgel elszállítja a háztartási és egyéb szemetet, van egy gyűjtőterület, ahová a környezetvédelmi szakemberrel való egyeztetés alapján ki lehet vinni azokat a tárgyakat, amelyeket nem szállít el a szakcég. Egy jóval nagyobb lerakat terve is körvonalazódik, a finanszírozási szerződést már aláírták – újságolta az alpolgármester.

A tisztaság megtartását segíti, hogy mindegyik kereskedelmi egységnél szemeteskukák vannak felszerelve. Azokat, akikben mégsem teng túl a környezete tisztán tartásának a szándéka, térfigyelő kamerák segítségével igyekeznek meggyőzni. Jelenleg 45 ilyen technikai eszközzel rendelkeznek, de ez a szám a közeljövőben nem kevesebb, mint 170-re bővül. Ezek finanszírozását még az RMDSZ vezetésű fejlesztési minisztérium hagyta jóvá. Az elmúlt évben a megyei tanács által meghirdetett tisztasági hónap versenyén harmadik helyezést ért el Kiskereki. Az ott nyert összegből napenergiával működő, mobil térfigyelőket vásárolnak. Ez utóbbinak az az előnye, hogy nem igényel áramforrást, ezért bárhol, bármikor jól álcázottan kihelyezhetők.

Biharorszag teszt

FREE
VIEW