Akinek „szíve csücske” a Pitypang

Kőrösi Mária tanítónő, a Pitypang Néptánccsoport vezetője és a Szalárdi János Egyesület elnöke (képünkön). Őshonos szalárdi, minden felmenője itt született. Tanulmányai elvégzése után először Hodoson, majd szülőfalujában tanított, próféta lett saját hazájában, ahogy viccesen mondani szokta. 36 éve tanít Szalárdon. Nagy kihívás elfogadtatni magát az embernek azzal a közösséggel, ahonnan kiszakadt, a környezettel, ahonnan kinőtt, ugyanakkor „megtenni mindent az itteni gyerekekért, a saját saját népedért, rendkívül hálás feladat”. A befektetett munka, a gyerekekkel való foglalkozás ugyanakkor nagyon hálás feladat.

Mária elmondja, hogy a saját gyerekei is itt tanultak, ugyanazt a nevelést kapták, mint a sok-sok általa útnak indított generáció, és szép eredményeket értek el az életben.

A helyi néptánccsoporttal való foglalkozás egyik szívügye, a tanítónő „szíve csücske”. Lelkesen mesél róla. Amióta tanít, azóta foglalkozik néptáncoktatással. A népi kultúra egy hatalmas érték. Itt nem volt hagyománya a magyar néptáncnak, amikor hazakerült, a kommunista időkben tilos volt ezzel foglalkozni. 2004-2005 körül, amikor a politikai helyzet úgy hozta, és sikerült nevet adni a tánccsoportnak, akkor vált komolyabbá, szervezettebbé a munka, addig csak táncolgattak. Folyamatosan kutatott, próbálta megmenteni az ősöktől tanultakat. Vannak könnyebb és vannak nehezebb időszakok, van amikor kevesebben, de olyan is van amikor 35-en járnak táncolni. Több korosztály, óvodásoktól a 20 éves fiatalokig, a tánc szeretete mindenkit összeköt. Táncórákat mindig pénteken délután tartanak, hogy ez a foglalkozás még véletlenül se menjen az iskolai feladatok rovására. Délután az óvodásokkal kezdik, velük sokat játszanak, énekelnek. Fokozatosan tanulják meg a lépéseket, először jatszva, aztán egyre profibb módon. Ebben nagy segítségükre van Rácz Lajos, a Nagyvárad Táncegyüttes hivatásos táncosa.

Mária büszkén meséli, hogy a fia, az otthoni látottakból és hallottakból kiindulva, jelenleg a kolozsvári Sapientia Egyetem Táncművészeti szakának másodéves hallgatója. Az elültetett mag meghozta a gyümölcsét, a fiú a néptánc mellett népi hegedűn is tanul.

A néptánc, a népi hagyományok ápolása nemcsak foglalkozás, hanem életmód is. Igyekeznek a mindennapokban is úgy viselkedni, ahogy a nagyszülőktől tanulták. Szalárdon él még a falusi disznótor hagyománya, az asztalra kerülő ételeket igyekeznek saját maguk megtermelni.

A tánccsoporttal betlehemeznek is nagyon régóta, sőt egy közép-európai versenyen is részt vesznek minden évben, melynek célja nem annyira maga a verseny, mint inkább a betlehemezés hungarikum szintjáre emelése és a hagyományok megőrzése.

Videofelvételeket készítenek a betlehemezésről, valamint fotómappát, amit elküldenek a versenybizottságnak. Eddig minden évben arany minősítést kaptak. Az aranyéremmel az is együtt jár, hogy egy horvátországi táborban vehetnek részt. A tábor ingyenes, de az utazás költségeit a szülők fizetik, ezért nem mindenki jut el, és útlevele sincs minden gyereknek. A szervezők feltétele az is, hogy csak 9 éven felüli gyerek vehet részt a táborban, aki már képes ellátni magát, hisz egyetlen tanítónéni utazik a csoporttal.

A naptári ünnepeket, mint a húsvét, pünkösd vagy a március 15., igyekeznek mindig a hagyományoknak megfelelően megünnepelni. Gyakran fellépnek helyi és környékbeli eseményeken is, mint például a micskei Partiumi Néptánctalalkozón, de többször voltak Margittán és Magyarfenesen is. Mindig szívesen fogadják a Csillagocska Alapítvány meghívásait is, hogy részt vegyenek az általuk szervezett eseményeken, de többször részt vettek Szalárd testvértelepülése, Tiszacsege ünnepségein is. Legutóbb Tiszacsege református templomában betlehemeztek.

Immár 16 éve minden március 15-én megszervezik a Petőfi szavalóversenyt, melynek a szalárdi iskola partnerszervezője, ahol nemcsak fellépnek, hanem a tánccsoport saját rendezvényeként tartja számon. A Pitypang Néptánccsoport a Szalárdi János Egyesület égisze alatt működik, mely egyesületnek tagjai a polgármester, az alpolgármester és az igazgatóasszony is. 2009-ben, amikor iktatva lett az egyesület, ők odaálltak képviselni a jó ügyet és azóta is mindenben támogatják a néptáncosok tevékenységet.

Kérdésemre, hogy a magánélet, az oktatói tevékenység mellett, hogy jut idő és energia még a néptáncra is, a tanítőnő azt mondja: „Nehéz, de a néptáncra mindig szakítok időt, mert nagyon szeretem.”