
Az Arany Emlékegyesület több, mint 140 esztendeje alakult, azzal a határozott céllal, hogy megőrizze a nagy költő emlékét, szellemi és tárgyi hagyatékát. Az első években a múzeum megteremtése érdekében dolgoztak, támogatókat kerestek és adománygyűjtéseket indítottak, hogy megvásárolják az egykori szülőház telkét, illetve a Csonkatornyot, azzal a telekkel, melynek kertjében állt. Elkészült a múzeum, és megépült a bérpalota is, hogy segítse a fenntartást. Minden remekül működött az államosításig…
Az ötvenes évektől az egyesület tevékenységét a megemlékezésekre korlátozta, a város őrizte a múzeumot, mely nem zárt be, és nem vesztette fényét az évek során. Ez többek között Dánielisz Endre igazgatói munkájának köszönhető, aki a háborút követő évek sebeit próbálta bekötözni, s kialakított egy jól befogadható múzeumi rendet, mely azután évtizedekig kiszolgálta a látogatókat.
30 évvel ezelőtt újabb fordulópont következett: újjáalakult az Arany János Művelődési Egyesület, és nagy álmokkal, merész célokkal indult tovább. Az alapszabályzatban rögzítették a célokat: legyen Arany szobor, legyen Arany nevét viselő iskola Nagyszalontán, kapja vissza, az egyesület egykori vagyonát. Utóbbi érdekében az akkori elnök, Nagy György József indította el a visszaigénylési eljárást, majd 2006-tól Patócs Júlia vette át a teendőket. Elnökségének 17. esztendejére, munkájának köszönhetően, ismét az Egyesület birtokában van mindhárom épület. A Csonkatorony kívül-belül megújulva várja a látogatókat. Az Arany portában a tájház vagyonát az egyesület vette át az adományozóktól. Az Arany palota új szinttel és teljes felszereléssel gazdagodott. Mindezt nem önerőből érte el az egyesület. A szülőhely átalakulása a városvezetés érdeme, a Csonkatorony az Arany év kapcsán újulhatott meg, az Arany-palotát pedig a Magyar Kormány támogatása segítette. Az Arany János Művelődési Egyesület vezetői úgy dolgoztak, mint elődeik, egy évszázaddal korábban. Az alapítók, Széll Kálmán, Ercsei Sándor, és társai kigondolták, eltervezték, és felkutatták azokat az embereket, akik a nemes cél mellé álltak. Az egyesület újraálmodói kigondolták, eltervezték, elindították a folyamatot, de bizonyára nem gondolták, hogy a visszaszolgáltatásra közel negyed évszázadot kell várni… Mint ahogy vélhetően azt sem remélték álmaik során, hogy nem csupán visszakapja az egyesület egykor elkobzott épületeit, de arra is lehetőség nyílik, hogy mindez új ruhát kapjon, megszépüljön, s teljes felszerelése is megadasson.
„Az egykor álmokkal teli hátizsákban egyre több, egyre nehezebb teher gyűlt, s az útszakaszok sem voltak mindig simák. Meredek oldalak, sáros, csúszós kapaszkodók, kis kavicsos akadályok sorakoztak, de csak mentünk, előre, mert a szemünk előtt ott lebegett a cél. És felértünk! Íme itt vagyunk, a célként kitűzött fennsíkon: ott áll Arany szobra a templom és az iskola között, legméltóbb helyén, a tanintézmény büszkén viseli a költő nevét, és ismét az Egyesületé a három pazar ingatlan. A nehéz hátizsákot is sikerült kiüríteni, levéltárban pihennek irataink, biztonságos raktárakban a tárgyaink, irodánk békés rendje vigyázza az egyesület rendbe tett iratait. Beteljesültek a céljaink. És akkor hogyan tovább?
Leülhetünk itt a fennsíkon, és gyönyörködhetünk a tájban, az eredményekben, egymásban…. Vagy szusszanásnyi szünet után elindulhat az AJME új célok, új hegycsúcsok meghódítására. S hogy mi várhat az újabb csúcsokon? Úgy gondolom, amit helyi szinten el lehetett érni, azt elértük. Épületeink megtartása, megtöltése hatalmas feladat, tereink számát talán nem kellene már tovább növelni, legalábbis nem addig, míg valami csoda nem történik, amitől hirtelen megsokszorozódik a kultúrára éhező közönség száma. Azonban az a tény, hogy az Arany János Művelődési Egyesület 140 esztendős múltjával a Kárpát-medence legrégebbi egyesülete, mely egyetlen embernek, nem is akárkinek, a minden magyar által elfogadott és tisztelt Arany Jánosnak szenteli munkásságát, s általa a kultúra követe, szóval mindez feljogosít bennünket arra, hogy világító tornya legyünk a magyar kultúrának, a régióban, az egész Kárpát-medencében, de akár a világban szétszóródott magyarság számára is.
Ma már fantasztikus lehetőségek vannak, és egyre csökkennek a földrajzi távolságok az internet világában, az online műsorok világában miért ne tágulhatna ki a nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesület ege, hogy Arany Jánosi mértékkel és minőségben sugározza a magyar kultúrát mindenkinek, aki érti nyelvünket. Hogy ez nem lesz egy sétagalopp? Biztosan nem. De merjünk nagyot álmodni, hisz ki tudja, lehet 10-20 év alatt túl is teljesítjük a tervet.” – mondta leköszönő elnöki beszédében Patócs Júlia, majd átadta a stafétát Tóth Éva Andreának, aki fiatalos lendülettel folytatja az Egyesület munkáját. A megszokott, kedvelt programok – szavaló és mesemondó verseny, Szentivánéji Fesztivál, kiállítások, könyvbemutatók, továbbra is várják a nagyszalontaiakat, a múzeum, az Arany-porta pedig mindenkit, akinek fontos a szép magyar beszéd, az Arany János-i erkölcsi mérték.