Dimbes-dombos, lankás táj övezi az apátkeresztúri református templomot és parókiát. Aki Szűcs Zoltán tiszteletes úrhoz akar beköszönni, vagy bármilyen problémával felkeresni a lelki embert, nem kell csengőt nyomogatnia, vagy dörömbölnie a kapun, mert az tárva-nyitva áll. Az utcáról egyből a gyönyörűen gondozott, virágokkal, cserjékkel teli kertbe lépünk. Szeretnék a látottakhoz egy frappáns bibliai idézetet csatolni, de csupán egy közmondás jut az eszembe: aki a virágot szereti, az rossz ember nem lehet.
Annyira nem, hogy itt a lelkipásztor gondozza a kertet, megnézzük a csemetéket, amit a tavaszon ültetett. Nem mindig lehet megbízni a gyümölcsfaárusokban, ajánlott megbízható helyről vásárolni – mondja. Mutatja is a már apró termést láttató fát, császárkörte-csemeteként vásárolta, de kiderült, hogy nem az. Kisebb területet felásott, abban zöldségeket termeszt házi szükségletre, az odébb lévő tartájból öntözi szárazság idején. A fák alatti füves rész oázis a városból érkezőnek, a béke szigete. Fekete cica hempereg a zöldben. Meg is jegyzem, hogy a lelkipásztor bizonnyal nem babonás, mert a fekete cica mellett a kapufélfán látott 13-as házszám is erre enged következtetni. Miután végiggyönyörködjük a kertet, a tágas teraszon szürcsölgetjük a kávét, a tavaszi melegben életelixírként ható pincehűsből hozott ásványvizet kortyolunk mellé.
A tiszteletes negyedszázada cipeli vállán a palást terhét, felelősségét. Felesége, Lenke asszony a margittai kórházban szociális munkásként nyert alkalmazást, két fiúgyermekük van, a 23 esztendős Hunor Kristóf és a nála három évvel fiatalabb Benedek. Apátkeresztúrba 12 éve került, száznál valamivel több reformátust kell pásztorolnia, miközben Margittán kórházlelkészként is hirdeti a kegyelmet. Újabban pedig Poklostelken is szolgál. Mint mondja, fontos szolgálat a betegek istápolása, mert itt sokkal személyesebbé válik a kapcsolat.
Az elesett és kiszolgáltatott ember érti meg igazán, hogy élete csupán pillanatlehelet, ilyenkor felértékelődik a kereszten függött szeretete.
Kevés azon lelkészek száma, akik maroknyi gyülekezetben megmaradnak, de az apátkeresztúriak pásztora nem tervezi, hogy továbbálljon, mert még ha kevesen vannak is, a 99 mellett ők azon egy, akiket Jézus sem hagyna magára. Hűha, ugrik be hirtelen, néhány éve a Nemzetstratégiai Intézet felvetette, hogy a határon túl szórványban élőket hagyni kell, mert felesleges rájuk energiát pazarolni. Az RMDSZ erre felhorkant, és egyre inkább melléjük állt a szórványban élőknek, hogy megtarthassák identitásukat. Mert minden vonatkozásban fontos annak az egynek a megtartása.
A tiszteletes érdeklődésünkre elmondta, hogy a parókiát, de kívül-belül sikerült felújítaniuk, mostanra minden igényt kielégítővé varázsolták. Nagyban hozzájárult mindehhez a hollandiai testvérgyülekezet segítsége, valamint az önkormányzat támogatása. A hollandok ruhaadományokkal is támogatják őket, azokat értékesítik, abból toldják-foldják szükségleteiket. További 20 hektár bérbe adott földjük után is kapnak járulékot.
Hét évvel ezelőtt az önkormányzat saját költségén kápolnát épített a református temetőben, de a falu mindegyik felekezeti közössége használhatja azt.
A 19. században épült templom belül fel van újítva, külsejére viszont ráférne a tatarozás. Magyarországról mintegy nyolc millió forintot kaptak pályázati támogatás gyanánt templomfelújításra. Ebből a pénzből már sikerült a tornyot felújítaniuk, az ablakok cseréje megoldott, amiképpen a villanyhálózaté is. Most pillanatnyilag gondban vannak, mint kiderült a faszerkezet a már megvásárolt tetőcserepet nem bírja el. Két lehetőség maradt számukra, további pénzforrást találni a faszerkezet rehabilitácíójára, vagy cserép helyet lemezzel borítják a tetőt.
Mielőtt elköszönök vendéglátómtól a ház alatti pincébe is bekukkintunk, mert állítólag onnan szerteágazó alagutrendszer vezetett valaha. Másmilyen „érdekességet” is felfedezni vélek: a kert gyümölcsei gyöngyöző nedűként palackokba zárva sorjáznak a mélyben. Szatmár megyében élő apósa főzte ki a pálinkának valót. Mert bizony jó dolog az mértékkel fogyasztva, egyedül csupán hinni érdemes mértéktelenül.
D. Mészáros Elek
