Best of VÁRAD: az RMDSZ 2025-ben is díjazza a hétköznapi hősöket

A Bihar megyei RMDSZ idén is elismeri azokat a helyi közösségért fáradhatatlanul dolgozó embereket, akik kedvességükkel, figyelmességükkel és szakértelmükkel hozzájárulnak Nagyvárad élhetőbbé, otthonosabbá tételéhez. 

A Best of VÁRAD díj célja, hogy kiemelje és megköszönje azok munkáját, akik csendben, a mindennapokban tesznek egy összetartóbb és jobb közösségért – hangsúlyozta pénteki sajtótájékoztatóján Szabó József, a nagyváradi RMDSZ elnöke. Tudatta ugyanakkor, hogy egyfajta kampányként értelmezendő az is, hogy a tavalyi nyerteseket megkeresik és igyekeznek bemutatni őket egy-egy kisfilmen, hogy minél többen megismerhessék munkájukat és elhivatottságokat, még akkor is, ha ők nem azért dolgoznak, hogy díjakkal elismerjék a munkájukat, ám éppen ezzel az önzetlen attitűddel válnak hétköznapi hősökké és követendő példaképekké. 

Mint ismert, a kezdeményezés a sikeres Best of SEPSI mintájára, hagyományteremtő szándékkal jött létre, hogy évről évre elismerje azokat, akik tetteikkel gyarapítják Nagyvárad közösségét. 

Elhangzott, 2025-ben a tavalyi kategóriák mellett egy újabb elismerési forma is elérhető: a SENIOR kategória azoknak a 70 év feletti jelölteknek szól, akik idén kerek évfordulót ünnepelnek.

A díj odaítélésénél fontos szerepet játszik a közösségi támogatás, hiszen az első öt helyezett kiválasztásában a kapott jelölések száma döntő tényező. A szervezők arra buzdítanak mindenkit, hogy ne csak jelöljék a helyi hősöket, hanem kampányoljanak is értük, hogy minél többen megismerhessék munkájukat.

A példaképek kiemelése kulcsfontosságú egy közösség életében, hiszen inspirációt nyújtanak mások számára, erősítik az összetartozás érzését, és rávilágítanak arra, hogy minden egyes ember hozzájárulhat a közösség fejlődéséhez. Az ilyen elismerések nemcsak az egyéni teljesítményt díjazzák, hanem a közösség egészének fejlődését is ösztönzik.

Szabó József közölte, a Best of VÁRAD jelölési időszaka már elindult, és a szervezők mindenkit arra biztatnak, hogy vegyen részt a közösségi hősök felfedezésében és elismerésében. A jelölések online felületen adhatók le a https://bestofvarad.biharorszag.ro/ címen.