Értarcsai telekügyek rendezése

Az Értarcsai Polgármesteri Hivatal esetében is komoly energiákat köt le a telekkönyvi ügyek intézése, ahogy ezt más településeken is megtapasztalhattuk. Hogy állnak ezen a téren, érdeklődtünk a polgármesterrel beszélgetve.

– Van egy mérnök, akivel szerződéses viszonyban vagyunk, ő hetente egy alkalommal jön a községbe, s közösen megpróbáljuk megoldni azokat a gondokat, amelyeket harminc év alatt nem sikerült rendezni – avat be a részletekbe Vajna Antal. – Aki korábban valamilyen papír nélkül eladott egy földterületet, azt nyilván ma nem érdekli a birtoklevél, a vásárlót vagy annak a leszármazottait annál inkább. Pedig, ha egy terület nincs telekkönyvezve, arra támogatást sem fognak kapni.

Azt gondolná a kívülálló, hogy a föld minden esetben azé, aki mondjuk évek óta az adót fizeti utána…

Ez nem mindig ilyen egyszerű. Mondok egy példát, volt egy illető, aki a múltban valamikor eladott 58 ár földet. A birtoklevélen két hektár szerepelt. Az illető halála után a felesége vagy a gyermekei úgy tettek, mintha nem tudtak volna arról, hogy a családfő zsebszerződéssel egy részét eladta. Az eladó elhunyta után jött az ember, aki bérlőként művelte a földet, s ami szerepelt a titlun, a két hektárt, azt mind megvette. Aki húsz évvel korábban megvette az 58 árt, az nyugodt volt a zsebében a kézzel írott szerződéssel, ő fizette is a terület után az adót. Tehát a titlun volt két hektár, valójában 2,58 hektárt használtak. Végül úgy zárult az ügy, ahogy általában: azé a föld, aki betelekkönyvezteti. Végül is olyan földet adtak el, ami nem az övéké. Ami még a témához tartozik, hogy mindenképpen folytatni szeretnénk az ingyenes telekkönyveztetést, amire egy pályázat útján van lehetőségünk. 781 hektár esetében ez már meg is történt, 61 problémás birtoklevél esetét oldottuk meg, most újabb szerződést kötöttünk, amíg esetleg a programot meg nem szüntetik, hiszen tudjuk, Romániában bármi megtörténhet.

Biharorszag teszt

FREE
VIEW