Mintegy kétszáz rendezvénnyel készül a Magyar Kultúra Ünnepére Nagyvárad, Debrecen, Margitta és Berettyóújfalu 

Immár negyedszázados múltra tekint vissza Nagyváradon a magyar kultúra napja köré szervezett ünnepség, melyhez előbb Berettyóújfalu, majd Debrecen és Margitta is becsatlakozott. Az idei rendezvénysorozatról keddi nagyváradi sajtótájékoztatójukon számoltak be a szervezők. A részletes program cikkünk végén található.

Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke elevenítette fel, hogy annak idején a Magyar Kultúra Ünnepe egy egynapos rendezvény volt, majd egyhetes eseménysorozattá nőtt az évek során. Idén pedig már január 14-étől 29-éig tartanak a programok. 

Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere emlékeztetett, immár negyedszázados a magyar kultúra napjának közös ünneplése, illetve az elmúlt 25 év alatt most először megállás nélkül át lehetett jönni a határon Magyarországról jövet Nagyváradra. Mint fogalmazott, a kultúra eszközeivel már negyedszázada a határok lebontásán dolgoztak, és ezt most sikerült is elérniük, mert meglátása szerint ebben benne van Nagyvárad és Margitta, illetve magyarországi testvérvárosaik, Debrecen és Berettyóújfalu együttműködése is. 

A programszervezés során a bőség zavarával szembesülnek, mondta a polgármester, ugyanis egyre több civil szervezet, intézmény és oktatási intézmény jelentkezik új programokkal. Berettyóújfaluban több mint egyhetes rendezvénysorozattal készülnek, 8 nap alatt mintegy 12 programra várják az érdeklődőket január 16. és 24. között. A részletes program cikkünk végén található. 

Demián Zsolt, Margitta polgármestere hangsúlyozta, a több mint húsz rendezvénnyel készülnek a Magyar Kultúra Ünnepére. Kiemelte, az elmúlt évek legjobb, legváltozatosabb programját sikerült összeállítaniuk a következő nyolc napra. 

A polgármester kiemelte a 20-ai egész napos filmvetítést a Vándormozi jóvoltából, ekkor díjmentesen lehet majd népszerű magyar filmeket megnézni a margittai kultúrházban. 21-én 18 órától a Hiszek egy hazában címmel zenés történelmi játékot ad elő a nyíregyházi Mandala Dalszínház Varga Miklós vendégművész jelenlétével. Demián Zsolt kiemelte, 23-án délután a 16.30-től a művelődési házban Király János Fogfájós Tóbiás című, gyermekeknek összeállíztott, mondókákat és verseket tartalmazó kötetének könyvbemutatóját tartják meg a Pro Folk Egyesület szervezésében, de itt tartanak népi gyermekjátékokat és kézműves foglalkozásokat, míg 18 órakor kezdődik a gálaműsor a kultúrház nagytermében. 

Meleg Vilmos színművész, nagyváradi szervező, a Magyar Kultúra Ünnepe egyik kezdeményezője és alapítója közölte: az előrendezvényekkel már kedden megkezdődik rendezvénysorozat nagyváradi része. 

A kultúra hetében több esemény is nagyon fontos helyet foglal el, mondta Meleg Vilmos, kiemelve például Gulácsi Irán emléktáblájának megkoszorúzását, a Tibor Ernő Galériában a berettyóújfalui művészek vendégszereplését, de a nagyváradi Deák Árpád képzőművész köztéri alkotásairól készül fényképek kiállítása is megnyílik majd a várban Tóth István fotóművész szervezésében. 

Meleg Vilmos hangsúlyozta: a január 22-ei, magyar kultúra napi gálaesten a színházban a debreceni Kodály Filharmónia lép fel. 

Ugyancsak különleges programnak ígérkezik a felújítás alatt álló Sonnenfeld palota bejárása is 23-án 16 órától, majd pedig ugyanannak a Bunyitay-könyvtárban a Szent László koronája című könyv bemutatója (szerző: Emődi Tamás, szerkesztő: Kollár Tibor). A hetet egy olyan különlegességgel zárják a színészmúzeumban, id. Kovács Levente rendező, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem nyugalmazott tanára Vércsepp zöld falevélen című könyvének bemutatójával.

Az utórendezvények között január 28-án Csokonai Vitéz Mihály halálának 220. évfordulója alkalmából a Kiss Stúdió Színházban ismét műsorra tűzi Meleg Vilmosnak a negyven évvel ezelőtt összeállított műsorát Vitéz Mihály ébredése címmel. 

Január 29-én a Bunyitay-könyvtárban Nagy Béla legújabb, Egyszál magunk című memoárkötetének bemutatóján a szerzővel Szűcs László író, szerkesztő és Szabó Ödön történész, parlamenti képviselő beszélget majd. 

Kecse Gabriella, a Magyar Kultúra Ünnepe iskolai rendezvényeinek koordinátora közölte: a tizenegy magyar tagozattal is rendelkező nagyváradi iskolának összesen hetven programja lesz a magyar kultúra napjához köthetően. Kiemelte, örömteli az, hogy a pedagógusok olyan eseményeket is megrendeznek, amelyek valamilyen irodalmi, kulturális évfordulóhoz köthetőek, de elmaradhatatlanok a gasztronómiai programok, a hungarikumok is terítékre kerülnek, továbbá a magyar feltalálók találmányai is helyet kapnak a programban. 

Szabó Ödön hozzátette: kevés olyan rendezvény van szerte a Kárpát-medencében, amelyet huszonöt év elteltével is megrendeznek, ráadásul ez nem beszűkült, hanem kibővült az évek során és napjainkban is egyre gyarapodik a program. 

A politikus bejelentette: a Magyar Kultúra Ünnepe során új teret is avatnak Nagyváradon, mégpedig 22-én a Nagyváradi Kézműves Házat nyitják meg Pázmány Ida vezetésével a váradszőllősi RMDSZ-székházban. 

Dr. Puskás István, Debrecen alpolgármestere hangsúlyozta, az év egyik első sajtótájékoztatójának különlegessége volt, hogy „mindenféle várakoztatás és gyomorgörcs nélkül” keltek át a határon és érkeztek meg Nagyváradra. Közölte, Debrecenben csütörtökön kezdődnek a magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvények. A debreceni elöljáró kiemelte: Nagyvárad és Debrecen folytatja az együttműködést, a Magyar Kultúra Ünnepét követően a Festum Varadinumon és az augusztusi Virágkarnevál is közös szervezésű lesz.

A rendezvénysorozat teljes programja IDE KATTITVA olvasható.