
Érsemjénben hétfőn tartották meg a helyi tanács alakuló ülését, ugyanakkor beiktatták tisztségébe Borsi Imre Lóránt megválasztott polgármestert, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető alelnökét.
Mint ismert, Borsi Imre Lóránt a Bihar Megyei Tanács tagja is, a testület RMDSZ-frakciójának a vezetője, ezért választania kellett a megyei önkormányzati és a polgármesteri tisztség között. A képviselő az érsemjéni polgármesterséget választotta, ezért a politikus már pénteken benyújtotta lemondását a megyei tanácsi testületből, amely a hétfői online ülésén el is fogadta el a lemondást.
Borsi Imre Lóránt a Bihari Naplónak elmondta: bár hivatalosan lemondott a tisztségről, „a munkát végigviszem frakcióvezetőként, az anyagokat átnézem, megtartom a frakcióüléseket” – fogalmazott. Hozzátette, október végén még lesz egy megyei tanácsülés, majd november első hetében alakul meg az új testület, így az ő mandátuma így is, úgy lejárt volna.