Szupermarket és szuperközség

Hajlamosak vagyunk mostanában a hiper- és szuper- kezdetű szavakat használni akkor is, amikor arra semmi szükség nincsen, sőt, a szuper nem is elég, ha vásárlásról van szó, egyenesen hipermartketbe megyünk. (Pedig mehetnénk piacra is, helyi termelőkhöz.) Nem szeretem ezeket a pompázatos elnevezéseket, most mégis hasonlóról fogok írni.

Van nekünk egy szuperközségünk itt Biharban, úgy hívják, Bors. Tudom, sokan csak arról ismerik, hogy itt van a közúti határátkelő (reméljük már nem sokáig), és sokkal kevesebben tudják, hogy a polgármesteri hivatal saját szállodát is működtet. Pedig ⁠itt hamarabb volt ipari park, mint Nagyváradon, ebben az ipari parkban van az ország egyik legnagyobb exportőr cége, amely egyébként elektronikai cikkeket gyárt. S emellett jó lenne tudni, hogy ez az országban ⁠az első önkormányzat, amelynek a tulajdonában létrehoztak és működtetnek egy napelempark-rendszert és ez az áramfejlesztő nagymértékben hozzájárul, hogy csökkentek a község villanyszámlái. Sokfelé megfordultam már, de tudomásom szerint még mindig az egyedüli község Romániában, ahol az áthaladó országút teljes kivilágításának működési költségét az önkormányzat állja – mert ők fizetik több tíz éve a DN1-es jelzésű, az államhatár felé tartó országút világításának teljes villanyszámláját a vámtól egészen Nagyvárad közigazgatási határáig, és épp most cserélték ki az összes világítótestet a legmodernebbre, akár úgy is mondhatnám: hipermodernre.

Ahányszor eljutok a községbe, eltűnődöm: ⁠ezt a sok „csúcsot” hogyan tudták itt elérni? Aztán eszembe jut, hogy 1989 decemberében a közösség valakit vezetőnek állított a helyi művelődési ház pódiumára, és ő azóta is vezeti ezt a községet, ezt a közösséget. Neki köszönhetem, hogy jó sok indokot mondtam most a szuperségre, és azt hiszem, Borsot legközelebb már hiperközségnek is nevezhetjük. Köszönjük Bátori Géza, köszönöm Borsnak a csúcsokat! Jók vagytok, büszkék vagyunk rátok!

Cseke Attila