Tudásvággyal felvértezett új nemzedék

Nagyszalonta magyar tanrendű iskolája büszkén viseli Arany János nevét s bizonyára a nagy költő is örömmel látná régi iskolájának mai diákseregét, pedagógusi csapatát. A helybéliek által „nagyiskolának” ismert épületben – melyben egykor a költő tanult és tanított – valamint a vasút utcáján álló épületben a legkisebbek ismerkednek a betűvetéssel, az 5-8 osztályosok a Váradi út elején álló iskolában tanulnak, a líceumosok pedig a nemrég felépült emeletes épületben kaptak helyet, ott, ahol a földszinten étkezde, a legfelső szinten pedig diákszálló is a fiatalok rendelkezésére áll. Az intenzív informatika és természettudományok reál, illetve az intenzív angol humán osztály mellett magyar nyelven tanulhatnak az építőipar, vagy a kereskedelem jövőbeli szakemberei is. 

– Az iskola elsődleges célja az, hogy a diákok megfelelő tudásalapot sajátítsanak el. Ezt azonban nem csak a szigorú értelemben vett tanítással érjük el, hanem igyekszünk olyan lehetőségeket teremteni, ahol a fiatalokra játszva, szórakozva „ragad” a tudás. A tantárgyolimpiák mellett diákjaink részt vesznek reál és humán megmérettetéseken, konferenciákon, szavaló vagy novella-író versenyen, környezetvédelmi, informatikai próbákon egyaránt. Emellett a tehetséggondozásra is kiemelten figyelünk, a művészeti hajlamú diákokra is gondolunk, és a sportéletet sem hanyagoljuk el – magyarázza Tornai Melinda, az iskola igazgatónője.

Mit visznek magukkal a tarsolyokban a végzős diákok?

Mindenekelőtt tudásvágyat. Érdeklődést az új, a még több információ iránt. Úgy hiszem, ez a legfontosabb, hiszen így az élet bármelyik iskolájában megállják majd a helyüket. Azoknak a fiataloknak, akik nagyon világosan látják maguk előtt a célt, minden eszközzel segítünk kellőképpen felkészülni. Nyelvvizsgával, szakmai gyakorlattal, tapasztalatszerző cserediákprogrammal vértezzük fel őket. Azok számára pedig, akik hezitálnak, nem tudják merre, hogyan tovább, minden esztendőben több pályaválasztást segítő programot szervezünk, meghívjuk szakmájukban sikeres egykori diákjainkat, s olyan személyeket, akik divatszakmát, vagy épp ellenkezőleg, hiányszakmát választottak annó.

Melyik a legsikeresebb három iskolán kívüli tevekénység?

Az első helyen a sulirádiót említeném, ennek osztatlan sikere van az egész iskolában. Kiemelném továbbá a robotika szakkört, ez szintén nagyon népszerű a reálosok sorában. S ha csupán három „leg”- et sorolhatok, akkor a harmadik a színjátszókör legyen (képünkön egy eslőadásuk jelenete), a társulatban nagy örömmel vesznek részt a gyerekek.

Az Arany János Elméleti Líceum tantermeiben 835 diák tanul szorgalmasan. Útjukat a 66 fős tanári kar egyengeti nap mint nap fáradhatatlanul. Az iskolaépületek állapota rengeteget javult az elmúlt évtizedekben, a nyílászárók, a mosdók, a fűtésrendszerek megújultak. A tatarozás nem ért véget, hamarosan újabb projektek nyomán szépül, gazdagodik az iskola. 

Biharorszag teszt

FREE
VIEW