Kiránduló kedvű tóti óvodások

Idén októberben lesz tíz éve annak, hogy át lett adva a tóti napközis óvoda épülete. Egy nagyon szép, viszonylag új ingatlanban játszhatnak, tanulhatnak tehát a gyermekek. Ezt megelőzően az iskola melletti kisebb épületbe jártak, ezt azonban visszakapta a református egyház. Ott két nagyon kicsi terem volt, egy folyosó és annak végén egy illemhely, így közel egy évtizede vitathatatlanul jobb körülmények közt tölthetik a mindennapjaikat az ovisok. A mostani épületben ugyanis van két nagy terem, külön folyosó és egy szoba a két óvónőnek (Tóth Rékának és Ecsedi Tamarának), valamint két raktárhelyiség, egy orvosi szoba és öltöző. Ugyanakkor a bútorzat is szép és korszerű. Jelenleg 20 gyermekkel foglalkoznak, kilenc kislány és tizenegy kisfiú alkotja a vegyes csoportot, akik közül nyolcan ősztől iskolába fognak menni. Hála Istennek a faluban élnek a fiatalok is, melynek köszönhetően biztosítva van az utánpótlás. Jönni fog ezért hat új gyermek, így továbbra is szép számban lesznek az óvodában.

Rengeteg óvodán kívüli tevékenységet is szerveznek, a két óvónő e tekintetben is mindig számíthat Rimay Annamária iskolaigazgató és Vincze Nándor polgármester támogatására. Mivel sokan vesznek részt az ünnepségen, ezeket általában a tágas kultúrotthonban tartják. A következő nagyobb rendezvény az Anyák-napi lesz, de különben minden évben megünneplik a karácsonyt. Sőt, az idéntől kezdve bevezették azt, hogy jótékonysági vásárokat szervezzenek évente két alkalommal, ősszel és tavasszal, a befolyt összegekkel pedig a gyermekek étkeztetésére szánt pénzkeretet egészítik ki. Több gyermek ugyanis hátrányos helyzetű családból származik, és a Margittáról szállított meleg ételt a szülőknek kell kifizetniük, ezért minden anyagi segítségnek tudnak örülni.

Sok kirándulást is szerveztek már, népszerű a Tóti határában levő magánfarm, ahol a gyerekek betekintést nyerhetnek az állattartásba. Az óvoda mögött van egy rét, ahol most a sportcsarnok épül, ez is kedvelt helyszíne a szabadidős programoknak. Nagyobb utakra is vállalkoztak, elutaztak például a nagyváradi állatkertbe és nemsokára meglátogatják a nagykárolyi Károlyi-kastélyt. Ezeket a kiruccanásokat az iskola is támogatja, anyagilag vagy egyéb formában.

Partneri kapcsolatokat alakítottak ki a margittai, a bihari és a váradi Orsolya óvodákkal. Ezek életre szóló élményeket szoktak jelenteni a falusi gyermekeknek, akik ritkábban járnak nagyobb településeken. Struccokat is látogattak már egy közeli tanyán, az iskola kisbusza szállította őket oda.

Mesevetélkedőn is részt vettek a tóti óvisok. Egyszer pedig sikeresen pályáztak a Rákoczi Szövetségnél, minek köszönhetően mézeskalácsokat süthettek. A szülők ezt az ötletet is felkarolták, illetve úgy általában véve is jól együtt tud működni a két óvónő a hozzátartozókkal.

Biharorszag teszt

FREE
VIEW