Sikeres gazdatalálkozók és képzések 2024-ben

Az Egyesület egyik legfontosabb tevékenységeként a gazdaképzések sikeresen megvalósultak a régióban élő magyar gazdák számára Szentimrén. Ezek a képzések lehetőséget biztosítottak arra, hogy a résztvevők folyamatosan naprakészek maradjanak az uniós és helyi mezőgazdasági szabályozásokkal és lehetőségekkel kapcsolatban. A programok emellett a gazdaközösség megszervezésére és megerősítésére is irányultak, amely a közös célok elérésében és a közösség összetartásában játszott fontos szerepet….

Tovább

Virágakarnevál az Érmelléken

Az elmúlt évekhez hasonlóan, a Partium Alapítvány, az RMDSZ és a debreceni Főnix Rendezvényszervező Zrt. rendezésében idén is végigvonult a megye egy részén augusztus 22-én a Debreceni Virágkarneválról „átjött” több virágkocsi, azt követően, hogy egy nappal korábban Nagyváradon, a Szent László téren lehetett megcsodálni ezeket.  Mint ismeretes, először 2006-ban érkeztek meg a bihari megyeközpontba a Debreceni Virágkarnevál kocsijai, később ez a…

Tovább

Véget ért a Nyári Színházi Fesztivál

A 2023-as VIDOR Fesztivál különdíjas előadásával zárult az idei nyári színházi programsorozat szerdán este a nagyváradi várban. Adorján Beáta Loft című komédiája három barátnő története.  A közönséget Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Hangsúlyozta: évről évre a Nyári Színházi Fesztivál megszervezése úgymond a visszafoglalását is jelenti a várnak. Ilyenkor könnyedebb műfajú előadásokat állítanak…

Tovább