Véget ért a Nyári Színházi Fesztivál

A 2023-as VIDOR Fesztivál különdíjas előadásával zárult az idei nyári színházi programsorozat szerdán este a nagyváradi várban. Adorján Beáta Loft című komédiája három barátnő története. 

A közönséget Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Hangsúlyozta: évről évre a Nyári Színházi Fesztivál megszervezése úgymond a visszafoglalását is jelenti a várnak. Ilyenkor könnyedebb műfajú előadásokat állítanak színpadra, melyek a tapasztalatok alapján kiváló szórakozási lehetőséget biztosítanak. 

A születésnapját ünneplő Bódis Gábor, a Nyíregyházi Mandala Dalszínház vezetője felidézte, hogy közös múltjuk lassan három évtizedes, hiszen nem ezzel a fesztivállal kezdődött. Megjegyezte: mindig „nagy csatákat vív” Szabó Ödönnel, aki ragaszkodik ahhoz, hogy ne dráguljanak a bérletek, illetve a jegyek. Idén is közösen pályáztak, úgyhogy remélhetőleg jövőre se változik majd a helyzet. A Bihar Megyei Magyar Középiskolások Egyeztető Tanácsa (MAKET) részéről Gál Zoltán Edmond üdvözölte ezután a megjelenteket. 

Adorján Beáta Loft című komédiája három barátnő története. Az ő szerelmekkel, válással, árulásokkal teli szenvedélyes szövetségéről szól. Három különböző sors, világlátás, de mindegyik fő mozgatórugója a vágy, az összetartozás, a szeretet. A szereplők humora, öniróniája vagy annak hiánya sok mulatságos szituációba sodorja őket. Mi van, ha egyik barátnő elszereti a másik férjét, pedig csak segíteni akart – vagy mégsem? A titkok és feszültségek vajon odáig feszítik a húrt, hogy örökre összevesznek, vagy végül tisztázódnak a félreértések? Magára ismerhetett ezekben a karakterekben a néző, és a nevetésen keresztül talán megbocsátó volt önmagával és barátaival szemben is. 

Ez az előadás tehát látszólag csakis a nőkről szólt, illetve azért folyamatosan a férfiakról is, ahogyan az a valóságban is lenni szokott. Auksz Éva (Léna), Sajgál Erika (Emma) és Trokán Anna (Kata) arattak nagy sikert, a darabot Naszlady Éva rendezte. 

A Nyári Színházi Fesztivál a Nyíregyházi Mandala Dalszínház, az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a MAKET és a Partium Alapítvány szervezésében valósult meg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.