Csoma Botond: Ha a PSD visszahívja a minisztereit, a tárgyalásokat az alapoktól kell újrakezdeni

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond hétfőn kijelentette, hogy ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) visszahívja minisztereit a kormányból, a tárgyalásokat az alapoktól kell újrakezdeni, és a megoldás többé nem köthető ‘egyetlen személyhez’. A parlamentben nyilatkozó politikus szerint a feszültségek ellenére a „logikus” és „racionális” lépés az lenne, ha a jelenlegi felállásban és a mostani parlamenti többséggel folytatnák a kormányzás…

Tovább

Templom és közösség Értarcsán

Értarcsa református gyülekezete nem csupán a hit otthona, hanem a folyamatos építkezés és a közösségi összefogás színtere is. Egy kora tavaszi, napsütéses napon látogattunk el az Érmellék egyik legdinamikusabban fejlődő református gyülekezetébe, hogy a jelenleg folyamatban lévő munkálatokról érdeklődjünk a lelkipásztornál. Gecse Tamás tiszteletes 2017 óta az egyházközség parókus lelkésze, és azóta szinte minden esztendőben sikerült valamit építeni vagy…

Tovább

Templomuk teljes külső és belső felújításába kezdtek a tóti katolikusok

Egy kis közösség nagy összefogása áll a tóti római katolikus templom megújulása mögött: a hívek, az önkormányzat és az állami támogatások együtt teszik lehetővé, hogy a falu meghatározó lelki központja kívül-belül megszépüljön. Tóti falu Bihar megyében, a Hegyközben, a Bisztra folyó mentén fekszik. Neve a korai szláv lakosságra utal, amely azonban hamar elmagyarosodott. A település közösségét elsősorban református és…

Tovább

Kincses Pince a BorParton – Ahol a bor és a zene összeér

Május 15. és 17. között ismét élet költözik Nagyvárad Körös-partjára: koccannak a borospoharak, megtelik a sétány, és a város egyik legkedveltebb tavaszi eseménye, a Festum Varadinum BorPart újra összehozza mindazokat, akik szeretik a jó borokat, az élő zenét és a közös élményeket. Az idei kiadás különleges újdonsággal érkezik: az érmelléki borászatok mellé csatlakozik a Kincses Pince, a Kárpát-medencét bejáró…

Tovább

A Bihar megyei RMDSZ állásfoglalása a nagyváradi premontrei apát kilakoltatása ügyében

Állásfoglalás Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy bármilyen indokkal – akár bírósági végzés alapján – hatóságok karhatalmi erő kíséretében lépjenek be templomba. A szabad vallásgyakorlásukat végző hívekre és egyházi elöljárókra gyakorolt ilyen jellegű nyomás a román állam legsötétebb korszakait, reflexeit idézi. A nagyváradi premontrei rendtől az ingatlanügyeinek jogi képviseletére szövetségünk, az RMDSZ, valamint annak jogi képviselői, vezetői az elmúlt 36 évben soha…

Tovább