Berhencz András Várasfenesen él, megbecsült energetikai mérnök az egyik legnagyobb dél-bihari vállalatnál. Az RMDSZ képviselőjelöltje ugyanakkor oszlopos tagja az egyháznak és a helyi közösségnek, aki azt vallja: mindennek rendelt ideje van.  

– Hogyan  emlékszik vissz a gyerekkori Várasfenesre? 

– Várasfenesen születtem, ott nőttem fel és végeztem el az általános iskolát. Szép gyermekkor volt, még nem volt ez a modern technika. Igazi falusi közösség voltunk, barátok, játék, iskola, szülők, nagyszülők a házban.

– Tehát akkor egy ilyen klasszikus tradicionális családból indult…

– Igen. Együtt élt a család, mi, gyerekek az utcán játszottunk, akkor még lehetett, egy délután kétszer kellett félreállni az útról a focizás közben, mikor jött két autó. Ennyi volt az egész. Most meg nem telik el egy perc, hogy ne jöjjön valami autó…

– A középiskolát már Nagyváradon végezte, majd itt végezte el az egyetemet is, energetikai mérnök lett. Hogyan fordult a műszaki pályára?

– Mindig foglalkoztatott ez a szakterület, a villamosenergia, ami technika. Még van egy fényképem is, nem tudom, talán negyedikes lehettem, az iskolai  szerepben is villanyszerelő voltam. És mit ad Isten, hogy azután ezt a villanyszerelői vagy villamos energiával foglalkozó pályafutást választottam. A líceumot a telekommunikáció szakon végeztem Váradon, de azután úgy tűnt, hogy csak az elektromos energia és annak a szakkörében végezzem tovább a tanulmányaimat. És szerettem, és tetszett, és tetszik mai napig is.

– De visszahúzott a szíve a szülőföldje környékére, ott is helyezkedett el.

– Igen, visszahúzott a szívem is, meg mondjuk úgy, hogy a párom is oda húzott vissza, mert már megismertem közben a páromat és úgy döntöttünk, hogy csak ott folytatjuk az életünket. Egybekeltünk és családot alapítottunk. Van két nagy fiunk, egyikük 18, a másikuk 20 esztendős. Mind a ketten ők is itt vannak már Váradon az egyetemen.

– Tősgyökeres magyarként hogyan sikerült boldogulnia a jelentős román többségű Dél-Biharban?

– Én soha nem éreztem a hátrányát annak, hogy magyar vagyok, vagy  hogy akkor frissen végzett mérnök voltam. Relatív jól beszéltem akkor is románul. Először egyszerű munkásnak vettek fel – mérnöki diplomával -, aztán lettem csapatvezető. Azután egyre több dolgot bíztak rám, mert megbíztak bennem és látták, hogy jól végzem a dolgomat. Mondjuk úgy, hogy a 2000-es években nagyon jól meg is fizette a vállalkozó munkásait. Nagyon jól ment a cég. Majd a 2008-as világválság után egy kicsit megtorpant, nem ment annyira, nem gurult annyira a szekér, de nem panaszkodok.

– Volt egy fordulópont az életében, amikor egy másik jó nagy feladattal felruházták…

– Igen, 2012-ben úgy döntöttem, vagyis meggyőztek, hogy induljak a polgármesteri választásokon, Várasfenesen. Harminchárom esztendős voltam, tapasztalatlan a politikai dolgokban, nem tudtam, mivel eszik vagy isszák ezt a dolgot, és belevágtam. Nagyon lelkesen kampányoltunk, házról házra jártunk és elmagyaráztuk az embereknek, miért kell elmenni szavazni, hogy ez a mi életünkről szól. Ennek ellenére második helyezett lettem a választásokon. Akkor és az azóta is hatalmon lévő polgármester győzött. De ezután felfigyeltek rám jobban a közösségből is.

– Mi a sajátossága a várasfenesi magyar közösségnek?

– Egy magyar közösség egy szórványban, ahol nagyon nagy a beolvadás tendenciája. Nem vagyok egy 80 vagy 90 esztendős, mint tatám volt, mikor meghalt, de már látok két vagy három generációt, amelyiket ismertem ezelőtt harminc-negyven évvel, és látom azt a magyar házat, ahol volt két vagy három generáció, most lehet, hogy az utolsó magyar ajkú generáció lakja, a következő már román ajkú. Vagy nincs is már meg a magyar ház, hanem eladták, és románok vagy romák laknak benne. Tehát nagyon sok, mondom úgy, hogy 30-40 százaléka a várasfenesi magyarságnak eltűnőben van.

– Van-e egyáltalán recept arra, hogy ezt az asszimilációt fékezni lehessen? Vagy kell-e fékezni?

– Esetleg fékezni… De megállítani ezt nem tudjuk a szórványban, ahol olyan kicsi a magyar közösség, és körül van véve a nagy román közösséggel. Én nem azt mondom, hogy ez alapvetően rossz dolog, csak a magyarság szempontjából nagyon rossz. Van a családunkban is vegyes házasság, akik nagyon jól értekeznek mint pár, mint házasok, de már a gyerek odahúz, román óvodába, román iskolába járt, románul beszél. Mondjuk ért magyarul.

– Talán azért is, mert egy kis közösségről  van szó, nagyon összetartóak és szinte mindennapi a kaláka…

– Igen, ha szüksége van egy barátnak vagy szomszédnak valami segítségre, hagyod a tiedet, és akkor inkább kisegíted a másikat, hogyha neki akkor van szüksége a segítségre. Ez van az egyház terén is. Van egy nagyon jó csapatunk az egyházban, most mondhatjuk úgy, hogy ennyi-hány éve már kialakult egy nagyon jó csapat, aki csapot-papot otthagy és megy az egyháznak segíteni, ha szükséges. Mondjuk úgy, hogy a főnök is, a pap is jó, aki koncentrálja ezt az egészet, és nagy volt a haladás az utóbbi években, templomfelújítás, parókia-felújítás, kápolnaépítés… Nem tudom, hogy hány településen van még Bihar megyében vagy az egész országban három kápolna egy faluban, mindegyik felekezetnek van külön kápolnája, külön temetője, külön temploma, és ezt a közösség oldotta meg.

– A baráti jobb mellett azonban ott az állam, amivel sokszor szemben találta magát. Mik a tapasztalatai? 

– A román államot úgy tekintem, mint egy rossz gazdát. Mintha nem is a saját hasznát nézné, hanem a másokét. Kezdjük onnan, a jövedelmed 40 százalékát visszafogja az állam mindenféle adókkal. Én azt mondom, hogy ez nagyon sok. Mikor látod a papíron, hogy mennyi a fizetésed, és hogy mennyit vesz vissza az állam belőle, akkor az dühítő.

– És még így  sem biztos, hogy az a pénz oda kerül, ahol további hasznot hozna… 

– Mondok valamit: egy jó gazda nem vesz fel kölcsönt azért, hogy jól éljen, tehát egy luxuscikkre vagy ilyesmire. Egy jó gazda szerintem felvesz egy kölcsönt azért, hogy befektessen valamibe, hogy vásároljon egy jó szerszámot vagy valamit, hogy azzal dolgozzon, produkáljon, hogy tudja törleszteni a kölcsönt, és neki is hozzon valami pénzt a házhoz. Nem azért veszek fel kölcsönt, hogy egyem meg és igyam meg, és azután még nagyobb gödörbe esek, majd megint kölcsönhöz folyamodok, és így egyre nagyobb adósságba kerülök…