Téglák a falban: megjelent a végzősök kötete

Közel egy évtizedes kihagyás után tavaly ismét megjelent a Bihar megyei magyar középiskolások közös évkönyve. A járványügyi helyzet miatt a kötet elkészítése sok esetben az utolsó nagy közös élmény volt, hisz elmaradtak a ballagások, búcsúztatások, fotózkodások, bankettek. A kötet jelentős nyomdaköltségét az RMDSZ, a kötetben megjelenő fotók elkészítését pedig a Rákóczi Szövetség finanszírozta. Emellett a szerkesztési munkálatokat Harácsek Klementina, a korrektúrát Rázmán Enikő pedagógusok végezték.

„Idén sem mondhatjuk azt, hogy minden visszatért a normális kerékvágásba, ezért ennek a kötetnek még mindig van egy plusz érzelmi töltete. A diákok, pedagógusok örömmel vettek részt a könyv anyagainak elkészítésében. Idén a szakiskolát végző diákok is jelen vannak a kiadványban, hisz ők is most zárják életciklusuk egy részét, a kötelező oktatást” – jegyezte meg Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes, a Rákóczi Szövetség Bihar megyei szervezetének elnöke.

Szabó Ödön, a képviselőház oktatási bizottságának RMDSZ-es elnökhelyettese elmondta, már tíz évvel ezelőtt is, amikor az első kötet elkészült, az volt a cél, hogy a könyv „generációs célfotó”-ként is funkcionáljon. „A diákok tíz, húsz, harminc évente összejönnek, találkoznak, megosztják egymással gondolataikat, emlékeiket – ehhez is szép emlék a kiadvány” – olvasható. Hozzátették, hogy a diákok, pedagógusok és a szerkesztők sokat dolgoztak az új kiadványon, most pedig, hogy elkészült, mindenkihez eljuthat, vagy már el is jutott, a ballagások alkalmával. A kötet kiadója a Partium Alapítvány, melynek elnöke, Borsi Lóránd elmondta, hogy a kötetből ezer darab készült és minden diák, osztályfőnök, igazgató kap belőle egy-egy példányt. Az igényesen kivitelezett kötetben a végzősöket köszöntik, búcsúztatják az iskolák igazgatói, osztályfőnökök, a diák- és ifjúsági szervezetek vezetői.