Amikor a templom orgonája újra felzendül, a múlt s a jelen találkozik, és a hit hangja visszhangzik a falak között. Érköbölkúton minden síp új életre kel, és a közösség szíve együtt dobban a dallamokkal

Az érköbölkúti református gyülekezet története több mint négyszáz évre nyúlik vissza. Már a 17. század elején létezett, és a források szerint 1604-ben virágzó közösségként tartották számon. Generációk nőttek fel ugyanazon a helyen, ugyanabban a hitben, miközben a templom, amely köré a közösség szerveződött, hallgatag tanúja lett életüknek. A középkori alapokra épült épület mai formáját 1886-ban nyerte el, azóta többször megújult – falai nem csupán kőből állnak, hanem imádságokból, énekekből és emberi sorsokból.

A mai gyülekezet kisebb, de hűséges. Nem az egykor minden korosztályt felölelő népség, hanem egy szűk, de elkötelezett mag. A vasárnapi istentisztelet továbbra is él, az Arad-Belvárosból érkező Baracsi Levente Zoltán szolgálata alatt. Az alkalom egyszerű, de mélyen őszinte: zsoltáréneklés, igehirdetés, imádság. Nincs állandó kántor vagy énekkar – az éneket egy-egy gyülekezeti tag vezeti, ahogy a kis falusi közösségekben természetes.

Bár a gyülekezeti élet nem bonyolult, a szeretet jelenléte minden pillanatban érződik. Ünnepekkor – karácsonykor, húsvétkor – többen gyűlnek össze, és a közösség tagjai szinte egymás kezét fogják: az együttlét, a közösen elmondott imák és a felcsendülő zsoltárok mind-mind erőt adnak. Nem kell hivatalos vizitáció, hogy érezzék: nem egyedül vannak, mert a szeretet és az összetartás magától is jelen van mindenki szívében.

A jövő nem ígér könnyű utat. A létszám valószínűleg nem nő jelentősen; a cél a megmaradás. És mégis, a gyülekezet él. Nem a számokban, nem a látványos programokban mérhető ez az élet, hanem abban, hogy vasárnaponként még mindig akad, aki a templom felé indul, aki éneket kezd, aki hallgatja az igét. A történet lényege: nem az, hogy hányan vannak, hanem hogy még vannak.

Az elmúlt évek legnagyobb eseménye azonban nem egy ünnep vagy látogatás volt, hanem maga az építkezés. A templom felújítása vált a gyülekezet életének középpontjává. Megújult a tető, a mennyezet, a torony feljárója, a karzat, a szószék; kicserélték az ablakokat, javították az óraszerkezetet, és a berendezés is új életre kelt. Mindez lépésről lépésre történt, ahogy az anyagi lehetőségek engedték.

A felújítást nemcsak a helyi erő tette lehetővé. Magyar és román állami támogatás, önkormányzati hozzájárulások, adományok – mind hozzájárultak ahhoz, hogy a templom ne váljon az enyészet martalékává. Egy kis gyülekezet önerőből ezt nem tudta volna véghezvinni. De a külső segítség csak akkor ér valamit, ha belső akarat is van – és Érköbölkúton ez még él. Minden kijavított gerenda, minden új ablak, minden felújított rész egyértelmű üzenet: még van miért folytatni.

Az orgona felújítása maga volt a csoda. A szakemberek darabjaira szedték, javították, új sípokat szereltek be, életre keltve a régi hangokat. A korabeli tábla tanúsága szerint „Az örökké való Isten dicsőitésére építtette ezen orgonát Csönki Ferencz özvegye, született Galambos Juliána asszony közösen szerzett, Istennek köszönt javaikból az 1905-ik évben” építették. Most minden síp újra szól, mintha az évszázadok halk imádságai visszhangoznának a falak között. A kazettás mennyezet, a boltíves karzat és az egyedi téglaépítésű szószék pedig továbbra is különleges ékességei a templomnak és az egyházmegyének.

„Ezúton is köszönjük híveink áldozatos támogatását, a Polgármesteri Hivatal hozzájárulását, valamint a megyei és országos RMDSZ tisztségviselőinek segítő hozzáállását. Az orgonánkra benyújtott pályázat sikeréhez jelentősen hozzájárult a KRE püspöki Hivatala, de nem utolsó sorban a Bihar megyei RMDSZ bukaresti jelenléte és Szabó Ödön képviselő úr támogatása” – nyilatkozta Baracsi Levente Zoltán lelkipásztor.

Így él tovább Érköbölkút református gyülekezete: halk, de kitartó jelenléttel, nem az ünnepekben vagy a számokban mérve, hanem a hit és a közösség folytonosságában. És most, az újra szóló orgona hangjával, még erősebben hallatszik: itt vagyunk, együtt, és leszünk! Amikor a templom orgonája újra felzendül, a múlt s a jelen találkozik, és a hit hangja hallatszik a falak között – Érköbölkúton most újra szól a remény.

Tóth Zsigmond