
Biró Rozália, az RMDSZ Nőszervezetének az elnöke. Az elmúlt években ő az, aki a nyugdíjas mozgalmat, az egyszülős családokat segítő közösséget megteremtette, támogatta. Ezekről a témákról kérdeztük.
– Miért fordult ilyen intenzitással a közéletnek ezen területeire?
– Nőként valószínűleg érzékenyebb vagyok mindenre, ami család. Látom, hogy milyen kihívás sokszor az idős embereknek, akik esetleg magukban maradtak párjuk elvesztése után, közösségi éltetet élni. Nehéz visszamenni oda, ahol addig a társsal együtt voltál, együtt mulattál, együtt kirándultál. Meg kell teremteni azokat a lehetőségeket, ahol ők is jól érzik magukat. 2004-ben kezdeményeztem, a nagyváradi nyugdíjas szervezet megalapítását, alpolgármesterként. Több mint 4 éve, a Nőszervezet támogatásával országos hálózatba szőttük, szőjjük a magyar nyugdíjasok mozgalmat.
– Bihar megyében elindította az egyszülős családok hálózatának kiépítését….
– Azok, akik abba a helyzetbe kerültek, hogy egyedül neveljék gyermekeiket, sokkal nehezebb élethelyzetben vannak, mint a kétszülős családok. Párbeszédet kezdeményeztem velük, feltárva azokat a lehetőségeket, amivel támogathatjuk, segíthetjük az egyszülős családok életet. A támogatás alapja az, hogy egy közösségbe vonjuk őket, ahol megoszthatják gondjaikat és sikereiket, de elérhetőve tesszük számukra szakemberek, például pszilhológusok, szakorvosok, logopédusok szolgáltatásait is, ugyanakkor közös programokat, kirándulásokat szervezünk és így valós közösséggé formálódnak. A legfontosabb az, hogy ne érezzek elszigetelődve magukat, hogy ne érezzek egyedül magukat, és segítsünk problémáinkon.
– Családról, gyermekekről, nyugdíjaskorról és nehézségekről beszélt. Mondjon egy-két konkrét problémát!
– Kezdjük azzal, hogy Romániában a legnagyobb a lakosság fogyása. 2019-ben 215.000 gyermek született, tavaly csupán 155.000. A kivándorlás pedig a legnagyobb a nem háborús övezetbe tartozó országok közül. 2050-re kevesebb mint 15 millió lakos maradhat. Ez hosszú távon egy fenntarthatatlan társadalomkép. Nem lesz elég dolgozó felnőtt, aki fenntartsa a nyugdíj-, az egészségügyi rendszert és a többi állami szolgáltatást. Meg kell erősíteni a családokat például úgy, hogy érezzük az állam támogatását, amikor gyermeket vállalunk és nevelünk, a közösség elismerését a család irányába A vállalt gyerekek számával arányosan kell nőjön a betegbiztosítási kedvezmény is. Például egy három gyermeket nevelő anya fele annyi egészségbiztosítási járulékot és adót fizessen.
– De nagyon sokan nem tudnak elhelyezkedni, dolgozni. A szülők falun élnek és a városban a fiataloknak nincs segítség.
– Ez igaz. Az államnak támogatnia kell a gyermeket nevelő nők munkavállalását: folytatni kell a bölcsődeépítési programot, támogatni kell a távmunkát, a részmunkaidős foglalkoztatást és a rugalmas munkaidő-beosztást. Vissza nem térítendő állami támogatásokat kell nyújtani a vállalkozni akaró szülőknek, és el kell törölni a part-time adózást a részmunkaidővel munkába visszatérő szülőknek. Nem szabad engedni, hogy családjaink szegénységben ragadjanak.
– Még mindig a szegénység az egyik legnagyobb problémánk?
– Az is, illetve az ebből fakadó további gondok. A lakosság 32%-át érinti a szegénységi kockázat, 10-ből 4 gyereket fenyeget a szegénység. Ugyanakkor nálunk a legalacsonyabb a várható élettartam: öt évvel kevesebb, mint az EU-s átlag, miközben legnagyobb a gyerekhalandóság: 1000-ből 5 gyerek egyéves kora előtt meghal. Ebből a réteg kerülnek ki azok, akiket leginkább fenyeget az iskolaelhagyás. Ez a probléma közel kétszer akkora, mint az uniós átlag. Az a szomorú statisztika, hogy míg 12 évvel ezelőtt 190.000 gyerek kezdte el az első osztályt, az idén csak 120.000 jutott el az érettségiig. 70 ezer gyermek nem járta végig a kötelező oktatást. Elég adatot mondtam ahhoz, hogy meggyőzzem: ez egy komoly probléma?
– De mi lehet a megoldás?
– Meg kell állítanunk az ország szétfejlődését! 2035-re az ország összes településén legyen orvosi ellátás, vezetékes víz, csatorna, aszfaltozott bekötőút, internet. A lakhatás a méltó élet alapja. Egyszerre kell jó minőségű és megfizethető lakhatást biztosítani a gyereket nevelő családok, a pályakezdő fiatalok számára és az alacsony jövedelműek számára is. Ezért 2035-ig 100.000 önkormányzati bérlakást kell építeni. De az infrastruktúrán túl az állam a mindennapokban érezhető gondoskodást kell biztosítson a családoknak, megkönnyítve mindennapjaik ügyintézését.
– Mondjon egy konkrét példát arra, miben kellene változzon az állam magatartása!
– Egyszerű: vissza kell állítani a rendet. A polgár nem postás! A polgár ne szaladgáljon a papírokkal az intézmények között. Szolgáljon, ne szekáljon az állam. Kevesebb papírtologató bürokratát, ingyenes papírokat. Az állam saját magától kérje és szerezze be a szükséges igazolásokat, minket ezzel hagyjon békén. Akár bátrabbat is léphetne: szüntesse meg azokat az intézményeket, amelyek több problémát okoznak, mint amennyit megoldanak. Pl. a kincstárat és a regionális szintű adóhivatalokat. Kevesebb bürokratával több pénz marad a helyi közösségeknek.
– Hivatalból adódó kötelessége, hogy hetente járjon Bukarestbe dolgozni. Mi az, ami ott a legjobban bosszantja?
– Magának a fővárosnak az önteltsége. Világos kéne legyen, hogy nem a fővárosnak van országa, hanem az országnak fővárosa. Ezt kellene mindenkinek megértenie Bukarestben! Most például egy közigazgatási átszervezési tervet dolgoztak ki, ez azt jelentené, hogy helyi szintről, a településeinktől még távolabb kerülne a döntés. Mitől lenne ez jó? Semmitől. Ellen kell állnunk a küszöbön álló rossz közigazgatási átszervezésnek. Ennek is csak az lesz a vége, mint eddig mindig: nehezebb ügyintézés és helyi szinten a magyarok etnikai arányának megváltoztatása. Nem hagyjuk, hogy megszüntessék a megyéket, hogy bomlasszák a helyi közösségeket azzal, hogy fejetlenül összevonják a kistelepüléseket.
Nem hagyhatjuk a családokra, diákokra, válallkózókra rótt terheket, sürgősen könnyíteni kell ezeken. Józan észen alapuló döntésekkel meg tudjuk tenni!