Blog Right Sidebar

Molnár Zsolt lesz Románia képviselője az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének igazgatótanácsában

Molnár Zsolt fogja képviselni Romániát az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének igazgatótanácsában. Az erről szóló memorandumot szerdai ülésén fogadta el a kormány. A kabinet sajtóirodájának közleménye szerint a testület póttagja Románia részéről Ciprian Ioniţă lesz. A kinevezéseket az indokolta, hogy a korábbi tagok megbízatása január 6-án lejárt, és az Európai Bizottság kérte Romániát, hogy jelöljön új tagokat a testületbe. Az…

Tovább

Best of VÁRAD: az RMDSZ 2025-ben is díjazza a hétköznapi hősöket

A Bihar megyei RMDSZ idén is elismeri azokat a helyi közösségért fáradhatatlanul dolgozó embereket, akik kedvességükkel, figyelmességükkel és szakértelmükkel hozzájárulnak Nagyvárad élhetőbbé, otthonosabbá tételéhez.  A Best of VÁRAD díj célja, hogy kiemelje és megköszönje azok munkáját, akik csendben, a mindennapokban tesznek egy összetartóbb és jobb közösségért – hangsúlyozta pénteki sajtótájékoztatóján Szabó József, a nagyváradi RMDSZ elnöke. Tudatta ugyanakkor, hogy…

Tovább

Jelentős karcsúsításba kezd Cseke Attila a fejlesztési minisztériumban

„100 napja vezetem a fejlesztési szaktárcát, azóta minden megörökölt adósságot kifizettünk, 6,7 milliárd lejt, átláthatóvá tettük a prioritásainkat a kedvezményezettek és a kivitelezők számára egyaránt, megdupláztuk az európai uniós források lehívását és több tiszteletet mutatunk az állampolgárnak az által, hogy eltöröltük a közszolgáltatásért fizetett díjat. Kimozdítottuk a holtpontról a földrengésbiztonsági beruházásokat és a bölcsődeépítést, amivel a családokat támogatjuk, most…

Tovább

Fergeteges koncertek várhatók a Festum Varadinum 2025-ös kiadásán

A Festum Varadinum 2025 idén is felejthetetlen zenei élményekkel várja az érdeklődőket. Május 9–25. között Nagyvárad különböző helyszínein közkedvelt előadók lépnek színpadra, a könnyűzenei koncertektől a hagyományőrző műsorokig. A generációs igényeket és a stílusok sokszínűségét egyaránt megjelenítjük a zenei palettán, az érdeklődők ingyenesen vehetnek részt az összes eseményen. A rendezvénysorozat első hétvégéjén, május 9-11. között, a Festum Varadinum Majális…

Tovább

Megmenekül az enyészettől az érmihályfalvi Bernáth-Bujanovics kastély

A Nagyváradot Szatmárnémetivel összekötő 19-es számú országút mellett helyezkedik el az egykor szebb napokat látott, a 19. század második felében épült Bernáth-Bujanovics kastély és a hozzá tartozó dendrológiai park. Az épületben legutóbb az egészségügyi központ működött, míg bírósági döntés alapján a kastélyt és a mögötte lévő 3 méteres sávot visszakapták az egykori tulajdonosok leszármazottjai, a park pedig a város…

Tovább

Visszatért Értarcsa 22 éves rekorder gólyája 

A madár több szempontból is különleges, hiszen ez az ország legidősebb gyűrűzött gólyája, még fiókakorában gyűrűzte meg a Milvus Csoport egyik kollégája. A 22 éves madár minden évben visszatér érmelléki költőhelyére, ami 15 kilométerre található a gyűrűzés helyszínétől. „… a gyűrűnek köszönhetően pontosan tudjuk róla, hogy idén lesz 22 éves – és ezzel hivatalosan ő a legidősebb fehér gólya…

Tovább

Az EB előzetes értékelése szerint Románia teljesítette a mikrovállalkozások adózásával kapcsolatos mérföldkövet

Európai Bizottság (EB) kedden kiadott előzetes értékelése szerint a bukaresti kormány szűkítette a társasági adó alól mentesülő mikrovállalkozások körét, és ezzel teljesítette Románia harmadik kifizetési kérelmének kulcsfontosságú mérföldkövét. Az uniós testület közleménye szerint a harmadik kifizetési kérelem összesen 74 mérföldkövéből és célkitűzéséből Románia eddig 68-at teljesített, aminek köszönhetően 2 milliárd eurót hívhat le az EU helyreállítási alapjából. Közleményében az…

Tovább

A közalkalmazottaknak várhatóan idén is kártyára utalják a 800 lejes üdülési támogatást

A közalkalmazottaknak várhatóan idén is kártyára utalják az üdülési támogatást – számolt be kedd este Sinaián a Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetségének (ANAT) alelnöke. Adrian Voican az üdülési utalványokról szóló jogszabály idei végrehajtására vonatkozó rendeletet kidolgozó bizottság tanácskozásának következtetéseit ismertette a sajtóval. Emlékeztetett arra, hogy az idei utalványok értékét 1600 lejről 800 lejre csökkente a kormány. Ezt az összeget pedig…

Tovább

A külügyminisztérium megerősítette, hogy felfüggesztették Románia felvételét az amerikai vízummentességi programba

A külügyminisztérium kedden megerősítette, hogy az amerikai kormány felülvizsgálja Románia felvételét a vízummentességi programba, és a román állampolgárok meghatározatlan ideig nem igényelhetnek elektronikus beutazási engedélyt az Egyesült Államokba. Közleményében a külügy emlékeztetett, hogy Románia január 10-én felvételt nyert a Visa Waiver vízummentességi programba. A programban résztvevő országok állampolgárainak utazás előtt elektronikus beutazási engedélyt kell igényelniük az ESTA alkalmazáson keresztül….

Tovább

Álhír kiállítás érkezik a Bihar megyei iskolákba

Interaktív álhír kiállítás, álhír-Tinder, illetve az online csalások kivédését célzó médiatudatossági foglalkozások indulnak a Bihar és Hajdú-Bihar megyei iskolákban a következő hónapokban. Ezek részleteit is ismertették azon a konferencián, amelyet a napokban rendeztek Nagyváradon pedagógusok részvételével. Az esemény a most induló román-magyar Média Detektív projektet nyitotta meg.  Félszáz pedagógus érkezett Bihar megyéből a nagyváradi konferenciára, amelynek keretében mindannyian tesztelhették,…

Tovább