
Kupás Tibor 27 éve Bors község kulturális referense, ahogy ő szereti nevezni magát, kultúrfelelőse. A polgármesteri hivatal alkalmazottjaként elsősorban a hivatal hatáskörébe tartozó események megszervezés és lebonyolítása a feladat, de munkája révén elkerülhetetlen, hogy a magánszervezetek eseményeinek is részese legyen, és ezekben segédkezzen, ha kell.
A januári-februári hónapok az időjárás miatt inkább a beltéri események időszakai. A községhez tartozó kultúrotthonokért Kupás Tibor a felelős, ő az, aki átadja a rendezvényszervezőknek, majd átveszi az esemény elmúltával a termeket. A polgármesteri hivatal támogatja a magánszervezeteket, közös érdek, hogy minél több jó közösségépítő program legyen a községben, ezért ingyenesen bocsájtja az érdeklődők részére, akik csak a fogyasztást (áram, víz) kell kifizessék. Az órák leolvasása, a fogyasztás feljegyzése is a kultúrfelelős munkakörébe tartozik, nemcsak Borson, hanem Szentjánoson, Kisszántón és Nagyszántón is.
Az első saját szervezésű esemény március 15-én van, amikor ünnepi műsorral emlékeznek a forradalom hőseire. Az idei műsor is nagyon jól sikerült, a prózai részét az iskolások, a táncműsort pedig a Galagonya néptáncegyüttes biztosította. Harmincöt iskolás lépett a színpadra, hozzávetőlegesen százötven néző előtt. Az előadást fáklyás felvonulás és egyházi műsor követte.
A legkedveltebbek a szabadtéri események. Ezek közül minden évben az első a bográcsfőző verseny vagy a majális szokott lenni, idén erre az eseményre rendkívüli módon, május utolsó hétvégéjén kerül sor. Tibor elmondja, minden esemény megszervezésénél oda kell figyelni, hogy ne essen egybe más eseményekkel.
Idén úgy alakult, hogy május első hétvégéjén ortodox húsvét, aztán konfirmálás, majd magyar pünkösd lesz, így a bográcsozás, örömfőzés május 26-án lesz Szentjánoson. Általában 10-12 csapat vesz részt a versenyen, komoly zsűri választja ki a legfinomabb ételt, a gulyások királyát. Ilyenkor amatőr kultúrcsoportok lépnek fel, de hagyománnyá vált a Smart Dance társasági tánc és a Sunshine sportgimnasztikai csapat fellépése is. Az eseményt komoly felkészülés előzi meg. Mivel az emberek szeretik a mulatós zenét, általában ilyen jellegű előadóművészeket hívnak meg. Idén Nótár Mary lesz a sztárvendég.
A sorban következő szabadtéri esemény a gyermeknap lesz, amit a nagyszántói kultúrház gyönyörű füves udvarán tartanak. A polgármesteri hivatalnak sikerült vásárolni egy egy teljesen felszerelt, fedett szabadtéri színpadot, fény és hangtechnikát, így ezekért már nem kell bérleti díjat fizetni. Idén a meghívottak közt szerepel a MeseBand, a Lilliput Társulat bábművészei, lesz gyerekműsorok és ingyen hotdog a polgarmesteri hivatal jóvoltából.
Június 15-én lesz az idei kisszántói gombafesztivál. Egy gombatermesztő helyi tanácsos ötletéből született a fesztivál Noha időközben a gombatermesztő cég bezárt, a tanácsos továbbra is biztosítja az alapanyagot a főzéshez. Az esemény visszajáró énekese Mohácsi Brigitta.
Nagyszántón valamikor volt csürhe, ami a mezőre kihajtott disznócsapatot jelenti. Innen jött a csülökfesztivál megrendezésének ötlete, amelyre mindig július elején kerül sor. Tibor a helyi lakosok körében közvéleménykutatást végzett a fellépő énekeseket illetően. Ennek eredményeként, idén a csülökfesztivál meghívottja Rostás Szabika lesz.
Június-július hónapban, attól függően, hogy sikerül összehozni a kézműveseket, a könyvtárosnő szervez évente kézművestábort a gyerekek számára.
Az év legfontosabb eseménye a Borsi Községi Napok. Idén 25. alkalommal tartják meg a kétnapos fesztivált. Itt nem a mulatós, inkább a pop- és rockzene a menő. A 25 év alatt már majdnem minden ismert magyarországi együttes fellépett a borsi napokon. Idén a musical felé nyitottak a szervezők. Détár Enikő, Hommonai Zsolt és Kecskés Tímea lesznek a szombati fellépők. Tibir elmondja, 14 órás műsorfolyamra lehet számítani. Lesz bábszínház, helyi zenekarok és a néptáncos gyerekek is bemutatják műsorukat.
Vasárnap a Bagossy Brothers Company-é lesz a színpad. Olyan ismert és közkedvelt zenekarokat sikerül meghívjanak, akik miatt sokan Nagyváradról és a környező településekről is ellátogatnak a Borsi Községi Napokra.
Augusztus a pihenő hónap. Ilyenkor jönnek haza a külföldön dolgozó községbeliek, ezért augusztusban tartják a legtöbb keresztelőt, családi összjövetelt. Szeptemberben és októberben zajlanak a szüreti bálok, sorban a község mindegyik településén: Borson, Szentjánoson, Kis- és Nagyszántón. Novemberben inkább magánrendezvények zajlanak a kultúrotthonban, az évet pedig a szilveszteri mulatság zárja. A tavalyi évben 90 magánrendezvény és 38 saját (a polgármesteri hivatal által szervezett) esemény volt Bors községben és a hozzá tartozó falvakban.