
Az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseire emlékezve idén is nagyszabású ünnepi programmal készül Nagyváradon az RMDSZ Bihar Megyei Szervezete a történelmi egyházakkal, valamint civil és ifjúsági szervezetekkel közösen. A háromnapos rendezvénysorozat keretében istentiszteletek, koszorúzások, kulturális programok és fáklyás felvonulás is várja az érdeklődőket.
Az ünnepi események március 14-én, pénteken 19 órakor kezdődnek a Márciusi ifjak díjak átadásával, amelyet a „Tündérkert Bartók útjain” című folklórelőadás követ.
Március 15-én, szombaton 12 órától ünnepi istentiszteletet tartanak a rogériuszi református templomban, ezt követően koszorúzásokra kerül sor a város több helyszínén: a harangtorony alatt kialakított honvéd emlékhelynél, Rulikowski Kázmér emlékművénél, valamint a Nicolae Bălcescu-szobornál.
Délután 17 órától ökumenikus igeliturgia zajlik a római katolikus Barátok templomában, majd 18 órakor a Szacsvay Imre-szobornál tartanak ünnepi beszédeket és koszorúzást. Innen indul a huszárok vezette zászlós, fáklyás felvonulás, amelynek végállomása Petőfi Sándor szobra lesz, ahol 20 órakor zárják a napot koszorúzással.
A megemlékezés március 16-án, vasárnap folytatódik, amikor a várad-szőllősi katolikus templomkertben, a biharpüspöki világháborús emlékműnél és Petőfi Sándor félixfürdői szobránál helyezhetik el az emlékezés koszorúit.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak az ünnepségekre, hogy együtt tisztelegjünk a forradalom hősei előtt.
A koszorúzási szándékot az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének titkárságán lehet jelezni a 0259/432-884 telefonszámon, hétköznap 10 és 15 óra között.