NAGY GABRIELLA, a Nagyváradi Művészeti Líceum aligazgatója az RMDSZ képviselőjelöltje. Tapasztalt pedagógusként és intézményvezetőként, aki Bukarestet is megjárta, megfelelő rálátása van arra, mire van szükség a tanügyben és legfőképp: mit jelent, illetve mit kellene jelentsen ma  a tehetséggondozás.

– Két évtizedes pályája alatt sokféle pozícióban kipróbálta magát, ami nem mindig tanárságot jelentett, mert dolgozott például minisztériumban is. Ez választás volt, agy így hozta az élet?

– Igazság szerint az elmúlt közel húsz év alatt, amióta a tanári pályára léptem, egyetlenegy állandó tényező volt az életemben, az a tanári hivatás. Első perctől kezdve 2005-ben kezdtem el tanítani Kolozsváron a Katolikus Líceumban. Egészen napjainkig a tanítással való kapcsolatomat nem szüntettem meg soha. Tehát ha a minisztériumban dolgoztam, akkor is az Ady Endre Elméleti Líceumban tanítottam Bukarestben. Amikor hazajöttünk, aligazgatóként is, főleg akkor egy teljesen új helyzetben volt az iskola, vittem teljesen a katedrát, tehát a diákokkal való kapcsolatom és ez a tanári pályához való ragaszkodásom szerintem mind a mai napig állandó, és ez az egyik legmeghatározóbb.

– Kolozsváron végzett történelmet, ott is kezdett tanítani, majd három év múltán Bukarestbe került. Hogyan jött ez a váltás?

– A férjem Bukarestben kapott egy álláslehetőséget, és nyilván vele tartottam. Akkor kerültem az Országos Tankönyv és Értékelési Központhoz. Igazából az volt a feladatom, hogy a vizsgákra érkező tételeket koordináljam, de nemcsak a magyar nyelvű tételeket, hanem minden kisebbségnek a tételeit.

– Ami a történelemtárgyat illeti?

– Nemcsak, hanem az anyanyelvet is. Volt egy időszak, amikor az anyanyelvet is átvettem, mert egész egyszerűen nem volt, aki. Tehát azt kell mondjam, hogy azért Bukarestbe nem vágynak olyan nagyon az emberek, főleg hogy a minisztériumi tanácsosi állások nem olyan nagyon jól fizető állások, tehát mielőtt bárki is azt gondolná, elmondom, hogy tanárként többet kerestem, mint tanácsosként, de kellett valaki a feladatra, mi ott voltunk, és akkor így elvállaltam. Azt gondoltam, hogy ez egy jó tapasztalat lehet. Egy kicsit megismerem a rendszert más irányból is. Addig is tankönyvszerző voltam, úgyhogy egy picit már belekóstoltam abba, hogy milyen tankönyvet írni, vagy megszólítani a gyerekeket ilyen formában. Ekkor döntöttünk úgy, hogy leköltözünk Bukarestbe.

– Ez azt jelenti, hogy a vizsgatételeket tételeket írta?

– Volt olyan is, történelemből volt olyan, hogy írtam, de igazából koordináltam, összefogtam azt a munkafolyamatot, ami a tételírásról szól. Természetesen mindegyik kisebbségnek megvolt a saját autonómiája, megvoltak a saját munkacsoportjaik, de ezeket össze kellett fogni, egységesíteni, idejében begyűjteni vizsgák előtt, és ebben volt szerepem.

– Mi a titka ma egy jó, korszerű tankönyvnek? Kérdezem olyan megközelítésből is, hogy ma már különösen a fiatalok, a tizenévesek elektronikus eszközökön nőnek fel, mobiltelefon, tableten, laptopon…

– Szerintem ez nagyban függ attól is, hogy hogyan használja a tanár, a pedagógus, hogyan vezeti be a tankönyv használatába a diákokat. Lehet nagyon izgalmas. Például a magyarságtörténelemből a 6.-7.-es tankönyv szerintem nagyon izgalmas, mindkettő. Nagyon sok benne a képi anyag, színesek. Van benne egy ilyen érdekességeket tartalmazó rész is, ez a tudod-e, azt nagyon szeretik, a keresztrejtvényeket is nagyon szeretik. Azt vettem észre, hogy a diákok nagyon szeretik az ilyen játékos feladatokat. Tehát minél több játék, minél több a játékos feladat, annál izgalmasabb számukra. Én előszeretettel használom. Főleg történelemtanárként nekem nagyon fontos a történelmi forrás. Az az elsődleges dolog, amiből kiindulunk, ezt pedig nem lehet tankönyv nélkül.

– Aggasztó, hogy a tanügyi rendszerből évtizedenként több tízezer gyermek tűnik el. Tapasztalt pedagógusként, intézményvezetőként mi erről a véleménye?

– Igen, sajnos Romániában a legnagyobb az iskolaelhagyás mértéke az EU-s országok közül. Tudjuk azt, hogy minden 6. gyerek kimarad az oktatásból, ha számokban kell ezt kifejezni, akkor még megdöbbentőbb:  12 évvel ezelőtt 190 ezren kezdték el az első osztályt, de idén csak 120 ezren jutottak el az érettségiig. Ez alatt a tizenkét év alatt „eltűnt” az iskolából 70 ezer gyerek! És miközben az állam meghatározza azt is, mit kötelező tanítani és mi nem férhet bele a tantervbe, a gyermekek személyiség-fejlesztésére, a tehetséggondozásra, a kreativitás támogatására már sem türelem, sem idő, sem pénz nem marad.

– És mi a helyzet a román nyelv oktatásával?

– Azt látnunk kell, hogy sok esetben a román nyelv speciális oktatása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nagyon nagyok voltak az elvárásaink, de a rendszer nem mindig segített minket ezeknek a valóra váltásában. Most bátornak kell lennünk, a pedagógusokkal együtt el kell végeznünk a szükséges korrekciókat. Ha kell, új  tankönyveket is kell írnunk. A célunk ugyanakkor közös: a magyar diákoknak tisztességesen meg kell tanulniuk  románul.