Két korábbi romániai egészségügyi miniszter részvételével zajlott a napokban fórum a hazai betegellátás helyzetéről. Dr. Ritli László gyermekgyógyászt, egyetemi előadót és Cseke Attila szenátort, szakpolitikust Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke faggatta a nagyváradi Lorántffy Központban. Az alábbiakból az elhangzottakból olvashatnak szemelvényeket.

Kelemen Hunor: Fölmerül időnként az a kérdés, hogy Románia miért költ ilyen keveset az egészségügyre, illetve tudjuk-e pontosan, transzparens módon, hogy mennyit fizetünk be minden hónapban a keresetünk után az Egészségügyi Biztosítóházba, és hogy ennől mennyit s mire költ az állam. Az első kérdés számomra mostanában az, hogy érdemes-e visszatérni arra a rendszerre, ami azt jelentette, vagy úgy nézett ki, hogy van egy külön kassza, az Egészségügyi Biztosítónak van egy külön költségvetésre. Így indult Hajdu Gábor idejében egyébként ez a rendszer a 90-es évek végén, hogy tudjuk, mennyit fizetünk be. Ugye ezt minden hónapban mindenki a bér után, a jövedelem után befizeti, és akkor transzparens módon látjuk, hogy mennyit költ a rendszer. Ha még szükség van pénzre, akkor az állami költségvetésből ezt kiigazítják. Nyilván ezekbe a költségekbe nem értjük bele az infrastrukturális beruházásokat, mindazt, ami túllép azon, amit az Egészségügyi Biztosítóház feladatként vállalt, törvényszerű feladatként ellát. Akkor mindenki jobban láthatná, hogy mennyit fizetünk be és mennyit költünk az egészségügyi szolgáltatásokra. Ma ez befolyik a Pénzügyminisztériumba, és onnan hol erre, hol arra elköltik, de világosan, transzparens módon nem nagyon tudjuk. Ki kellene számolni, vagy ki kellene kérni az adatokat. Két egészségügyi miniszterrel, volt miniszterrel, jövendő miniszterrel – nem tudom – beszélgetünk. Arra lennék kíváncsi mindenekelőtt, hogy mi az a három-négy probléma, amit külön-külön az egészségügyi rendszerben érzékelnek. Kezdeném Ritli László doktor úrral, hisz ő olyan személyisége nemcsak Váradnak, hanem az erdélyi-partiumi orvoslásnak, akinek nagy a tekintélye, volt miniszter, sokkal nagyobb tapasztalata van az egészségügyi rendszer vezetésében gyermekgyógyászként, igazgatóként, mint bárkinek itt a teremben.

Erősítésre szorul az alapellátás

Dr. Ritli László: Könnyebb kérdést vártam, ugyanis kiválasztani a sok száz probléma közül hármat, nem könnyű. Én azt hiszem, nem kerülhetem el a legbanálisabb, mégis fontos dolgot, az egészségügyi rendszer alulfinanszírozását. Nekem a vesszőparipám, ami nagyon fájó, az alapellátás. Ott lehet a leghatékonyabban és leghamarabb beavatkozni. Az alapellátás elég széles, családorvos, iskolaorvos, gyógyszerészet, általános fogászat, otthoni ellátás, stb. mind nagyon fontos. Ma a családorvoslás nem tudja ellátni azt a feladatot, amire hivatva van. Nagyon széles a spektrum, amit el kell látni, ugye családorvos vagyok, hálózat, akut betegek, krónikus betegek, sürgősségiek, várandós anyák, csecsemők, egészségügyi nevelés. Na most pontosan az alulfinanszírozás miatt nagyon kevés a száma az orvosoknak. Nem vonzó, alacsony a jövedelmük. Az orvos megengedheti magának, hogy esetleg kifizesse a rezsit, és egy nővér tartson a kabinetben, és kész. Nem ez a feladata, nem kabinetorvos, hanem mások családorvosa. Ami a legjobban hiányzik, az az, hogy nincs megfelelő kapcsolata a beteggel, oda jutottunk, hogy várólista van a saját családi orvosokhoz. A családorvos munkaideje jelentős részében nem a beteggel foglalkozik, hanem jelentéseket ír. A legsürgősebb lenne a védőnői hálózat visszaállítása. A harmadik fontos probléma a megelőző, a preventív orvoslásnak a csaknem teljes hiánya. A megelőzés az állam feladata.

Kelemen Hunor: Cseke Attila egészségügyi miniszterként az ágazatban az utolsó reformot hajtotta végre, annak az egyik legfontosabb eleme az volt, hogy a közösségekhez közelebb vitte a döntést, és a kórházakat visszaadta az önkormányzatoknak. Ha megnézzük, hogy azóta a megyei kórházak hogyan fejlődtek, akkor azt mondjuk, ez egy fontos döntés volt, mert legalábbis az a néhány megyei kórház, amit én közelebbről megismertem, mindegyik óriásit fejlődött azt követően, hogy a gazdája a megyei önkormányzat lett. Attila, te a rendszert működtetted, nem orvosként vettél részt benne. Ma milyen problémákat látsz, és mihez nyúlnál leggyorsabban hozzá, ha azt mondanák, hogy itt a kulcs a miniszteri kabinethez.

Az állam nem tiszteli a betegeket

Cseke Attila: Ha valami jó elkezdődik ebben az országban, s ez nem csak az egészségügyre igaz, más területre is, akkor mindig jön valaki, aki azt mondja, hogy ez nem jó irány, nem jó módszer, és akkor azt abbahagyjuk, majd 10 évig nincs semmi. Az állam nem tiszteli a saját polgárait, nem tiszteli a betegeit. Ha az egészségügyi kártya rendszere nem működik, akkor az azt jelenti, hogy te nem tiszteled a saját polgárodat. Ha te nem tudtál egy működő digitalizált rendszert csinálni ahhoz, hogy minden látható legyen és átlátható legyen, akkor nem tiszteled a polgárodat, és nem tiszteled a betegeket. Ha sorba kell állni egy orvosi rendelőben, és nem lehet digitálisan programálni előre úgy, ahogy más rendszerekben, más minisztériumokban meg tudtuk szervezni, akkor ez megint csak azt jelenti, hogy te mint állam nem tiszteled a polgárodat, nem tiszteled a betegeket. Az állam nem tiszteli az egészségügyben dolgozókat. Ugyanakkor kiterjedt a bürokrácia, a családorvosok panaszkodnak a legtöbbet erre. Ez azért kontraproduktív, mert a betegektől veszi el az időt. Akkor, amikor az orvos kimutatásokat kell készítsen, meg könyveljen, akkor azzal a betegtől veszi el az időt. Ráadásul azt is jelenti ez, hogy az állam nem bízik az egészségügyben dolgozókban, mert ha bízna, nem kérne nyolcvanféle kimutatást minden nap.

A pénz is nagyon fontos, de az, hogy hogyan szervezzük meg az egészségügyet, az is fontos. Egy jól működő, jobban működő rendszerben minden év végén az egészségügyi miniszter asztalán ott kellene legyen egy jelentés, hogy ebben az évben mely szakterületeken van több beteg, hogyan kell alakítani a finanszírozást a következő évben. Ez teljes mértékben hiányzik. Káoszt látok ilyen szempontból. Az eddigi programokat viszik tovább, esetleg még rátesznek valamennyit, vagy levágnak belőle, de nincs semmiféle olyan elemzés, ami az egészségügyi politikának az alapértelme, az, hogy tudod, hogy itt Romániában milyen típusú ellátás szükséges egy adott területen jobban, egy másik területen talán kevésbé, és a szerint irányítod ezeket a finanszírozásokat.

*

A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Reformțtus Egyházi Központban rendezett fórum második részében az érdeklődők kérdései hangzottak el. Szóba került többek között a sportorvosok helyzete, alacsony számuk, az egészségügyben végrehajtott digitalizáció hiányosságai; az újszülöttgyógyászok problémái, az ortopéd technikusok képzésének a megszűnése, a gyógyászati segédeszközök körüli gondok, az asszisztensképzést illető kritikák, illetve az iskolaorvosok hiánya. A kérdésekre és a szakemberek, szakpolitikusok válaszaira visszatérünk.