Staharóczky Noémi életmód-tanácsadó, étrendszakértő az RMDSZ képviselőjelöltje, aki a cégalapítástól és a vállalkozói szférától kezdve egészen mai elfoglaltságáig sokmindenben kipróbálta magát. Itthon maradt, mert úgy érezte, csakis itt találhatja meg az igazi helyét, abban a közösségben, amelyben felnőtt. 

– Milyen volt Nagyváradon gyermeknek, hogyan emlékszik vissza a gyermekkori Nagyváradra?

– Én azt hiszem, hogy el sem tudnék képzelni mást. Nem tudnám elképzelni, hogy valahol máshol lakjak. Nagyon sokáig azt mondtam, ha megkérdezték, hogy miért nem mentem el – pedig lett volna rá lehetőségem Ausztriában ls Németországban is főleg a nyelvből kifolyólag, mert azt végeztem –, hogy soha eszembe nem jutott, hogy elmenjek innen. Van, aki egy kis poros, begyepesedett városnak tartja, nekem Várad jelent mindent. Az igaz, viccesen azt szoktam mondani, hogy hát itt legyen a Váradon a lakcímen, ide jöjjön a postám, de ritkán találjanak itthon… Mert nagyon szeretek utazni!

– Szoros kötődése van a nyelvekhez, bár ha jól tudjuk, akkor nem feltétlenül szándékosan mozdult a nyelvek irányába. Hogyan kötött ki mégis nyelvszakon?

– Gyerekkoromban jól tudtam, mi szeretnék lenni, de a szüleim ezt nem nagyon helyeselték. Én mindig szerettem volna élsportoló lenni. Valószínűleg azért is, mert ők akarva-akaratlanul vittek egy másik irányba, nem szerették volna, ha én élsportoló lettem volna akkoriban. Mindig, amikor jobb lettem egy sportágban, akkor kivettek, és volt az édesapámnak egy olyan elve, hogy márpedig egyetemet kell végeznem ha tetszik, ha nem. Nem voltak ilyen fajta ambícióim, és akkor végül a Partiumi Keresztény Egyetemen kötöttem ki német szakon. De le a kalappal minden tanárom előtt, csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róluk. Bár soha nem mentem volna magamtól nyelv szakra, de a német nyelv az valóban nagyon a hasznomra vált. 

– Azt tudjuk önről, hogy most egy nagyon pörgős, aktív életet él. Fiatal korában is ennyire közösségi ember volt, aki mindig csinál valamit, nem tud egy helyben megülni?

– Tulajdonképpen az élet értelme maga a fejlődés. Ha visszanézek, talán senki nem hiszi el, tényleg senki, esetleg csak azok, akik akkor is ismertek, hogy milyen egyén voltam, és abból mivé fejlődtem. Akarva-akaratlanul a körülmények által, valószínűleg azért, mert motiválnom kellett magamat, hogy valamit elérjek, mivel nem volt könnyű. Nagyon visszahúzódó kislány voltam. Az iskolában, a gimnáziumban nem mertem az órán megszólalni, de nem úgy, hogy óra közben beszéljek, hanem a tanár kérdésére sem, hogy válaszoljak, inkább azt kértem, hogy írhassak egy rögtönzést, minthogy szóban kelljen válaszolnom, mert annyira féltem a saját közegemben 30-38 gyerek és egy tanár előtt. De lehet fejlődni. És az a lényeg, hogy hova fejlődsz, hogy abból a kis visszahúzódó szürke kisegérből, aki voltam, mi lettem az évek során. 

– A személyiségfejlődésében milyen szerepet játszott a nagyváradi közösség?

– Kezdeném a családnál. Van, akinek szerencséje van, hogy egy nagyon-nagyon meleg családban nő fel, nekünk a négyszemélyes családunkban lett volna mit csiszolni az összetartással. Van, aki gyerekkorában sikerre vágyik, van, aki pénzre, van, aki vagyonra, van, aki jachtra, én tulajdonképpen egy szerető közegre, egy szerető családra vágytam mindig. Mert talán ez hiányzott, és ez a mostani vágyam is, és talán ebben szeretnék segíteni az embereknek.

Tulajdonképpen az RMDSZ-t is így képzelem el, mint egy nagy családot. Egy nagy családnak az egyik fő eleme az, hogy tudjuk, hogy ki a főnök. Ki az, aki vezeti szeretettel, ésszel, intelligenciával, konzekvensen vezeti a családot úgy, hogy közben mindenkinek megvan a szerepe. 

– Ha volna valami, amit akár egy csapásra megváltoztathatna, mi volna az?

– Talán azt, hogy próbáljanak meg a családok jobban összetartani, próbáljunk egy kicsit tudatosabban ráébredni arra, mennyire fontos az összetartozás, és aztán közösségeket építeni. Kis közösségeket, akár egy faluban, akár egy városban, ami összetart minket, mert mind különböző egyéniségek vagyunk, de külön-külön nagyon nehezen boldogulunk, és szerintem pszichológiailag nem vezet egy jó útra, hogyha nagyon elszakadunk egymástól. Az ember sose volt egy egyedül élő lény. Mindig családban, törzsekben, kommünékben, mindig egy nagyobb közösségekben élt, és sajnos ez nagyon kezd elszakadni, és ennek megvannak a már látható negatív következményei.

– Szinte minden válaszában megjelenik az összetartozás, illetve a közösséghez tartozás. Mi az, amire nagyon büszke?

– Elég sok hibám volt az életemben, de én azt mondom, hogy ezek inkább konstruktívak voltak. Amit jól csináltam, talán az, hogy nagyon fiatalon, amikor beteg lettem  – bár nagyon nehéz volt, – de tudtam váltani. Egy belső ösztön alapján úgy éreztem, hogy változtatnom kell, mert ha nem, szó szerint belehalok. 

Sokszor szokták kérdezni, hogy „miért próbálsz ennyire egészségesen élni, étkezni? Száz évig akarsz élni?” Nem. Addig szeretnék élni, ameddig egészségesen tudok élni. Az egészséges életet tartom egy teljes életnek. Ezt nem tudjuk befolyásolni, de mikor élsz 80 évet és abból 30-at betegen, akkor tudod meg, hogy mit jelent az, hogy egészség. Panaszkodunk, hogy nem megy jól nekünk, de soha nem élt annyira jól az emberiség, mint most.

– Az RMDSZ színeiben indul a parlamenti választáson. Milyen gondolatokkal vállalta el a feladatokat? 

– Az RDMSZ az a közösség, amely összefog és összetart bennünket, egyéneket, amelyikben mindenki megtalálhatja a neki megfelelő kisebb közösséget, és amelynek megvan az ereje ahhoz, hogy változtasson dolgokon. Nekem az a célom, hogy az RMDSZ-szel egy szebb, jobb, egészségesebb jövőt teremtsünk, és ez legfőképp nem külső tényezőkön, hanem mi magunkon múlik.