Az Illés dala szólt a rádióban, amikor legutóbb arra jártam, ezt énekelte épp Szörényi Levente: „Árnyékban jártál láthatatlanul, napfényre léptél váratlanul”, és – még mielőtt eljutottak volna a dalban odáig, hogy ki az a lány, akire vártak sok éven át – rájöttem, mennyire talál ez a dal Hegyközpályira.

Előbb a nagyváradi vár kiszolgálója volt a középkorban, más hegyközi településekkel együtt, majd 2003-ig Hegyközcsatár kötelékében élt „árnyékban”, s innen lépett elő. Na jó, azért nem pont olyan váratlanul, ahogyan Bródy János szövegében, hiszen készítettük jócskán az önállóságra. S azóta egyértelműen beigazolódott, s valóban mennyire fontos az Európában sokat hangoztatott szubszidiaritás, egészen pontosan az, hogy a döntéseket helyben, a polgárokhoz, az érintettekhez minél közelebb hozzák meg. Én meg vagyok győződve arról, hogy önállósulása óta megváltozott Hegyközpályi, valamint a hozzá tartozó Hegyközújlak és Hegyközszáldobágy. Mondom ezt annak ellenére, hogy Újlakon nem sokat változott a kép, megmaradt hagyományos formájában a település, és mondom azzal együtt is, hogy Száldobágyot szinte nem is lehet leválasztani Nagyváradról, a házaik, utcáik annyira összenőttek, annyira hasonlítanak. Hegyközpályi bebizonyította: tud eredeti lenni: a magyar Összetartozás Parkja például a Hegyközben elsőként mutatta meg egy helyen nagyjainkat. S közben az utóbbi években sok újat is tud hozni ez a komplex település: egyre több a megvalósult projekt, és meglátszik az önkormányzat, a magunk irányításának az ereje.

Ha az Illéssel kezdtem, zárjam is velük: „Ne várj tovább, jöjj el!” S erre a biztatásra akár el is indulhatunk arrafelé, és bármerről jönnénk Nagyváradról, kanyargós utak vezetnek ide. S ez az egyébként teljesen tényszerű leírás megint elgondolkodtat: biztosan gyakran van fölöttük árnyék, de mindig ott a lehetőség kilépni ismét napfényre. Ezen az úton a mobiltelefon-térerő is csak az egyik nagy kanyarban tűnik már el, és ott is csak egy pillanatra.

Cseke Attila