Azt kérdezték a fiaim, miért Bihar a megyénk neve, ha annak központja Nagyvárad. Elmeséltem, hogy előbb volt Biharon egy földvár, amelynek a nyoma még létezik, és csak utána jött létre a nagyváradi vár, ahol együtt is jártunk már többször. S mondom tovább: azért ismertebb a váradi, mert ma is meglátogathatjuk, a biharinak viszont falai már nincsenek. A helyiek viszont a mai napig nagyon büszkék egykori vezető helyzetükre, ezért egy kis tábla jelzi az út mentén, merre kell menni, ha megnéznénk, hol is volt. „De hol volt?” – jön a kérdés, amint az várható is volt. Jobbra kell térnünk, ha Nagyvárad felől jövünk, de mivel épp Biharon összefutnak az utak, azt is mondhatom: akár a Berettyó mentéről, akár az Érmellékről érkezünk, balra kell keresni a táblát. És így már értik, hiszen mindenhol van egy rokon, egy ismerős, akit olykor meglátogatunk, tehát a fiúk jól ismerik ezeket az utakat.
Aztán másnap munkában eszembe jutnak megint, és elgondolkodom, mennyire érdekes, sajátos Bihar község helyzete. „Elsőszülött” a régióban, hiszen előbb volt, mint a közelében nagyra nőtt megyeszékhely. De bármilyen nagyra is nőtt a szomszédban lakó, várossá fejlődött „kistestvér”, Biharnak ma is megvan saját öntudata: nem kért a közösből, nem akart alvóvárossá válni, saját arcot mutat, saját útját építi és járja. Néha kezet fog „testvérével”, találkozik az útjuk, együttműködnek, de aztán ismét vannak saját ötletei, céljai. Tudja, mit szeretne, tudja, kiért és miért dolgozik.
Hétvégén megint utazunk a családdal, s megint Biharon át visz az út. Elnézem a fiaimat: a nagyobbik már ilyen fiatalon is bölcs és megfontolt: minden döntés ellőtt elgondolkodik, mindent meg akar és tud indokolni. A kicsi mellette akár vakmerőnek is tűnhet, de jobban szeretem azt mondani: ő a bátrabb, aki belevág mindenbe, amit szeretne elérni, övé minden új. Néha hosszasan elnézem őket s tanakodom magamban, mi lenne jobb: én szeretném, ha megmaradnának így, egymást erősítve, de tudom, hogy mindkettőnek megvan a maga útja, meglesz a maga élete. S nagyon is jól van ez így!
Cseke Attila
