Régi bölcsesség: egy falu kell egy gyermek felneveléséhez. Az is lehet, hogy indián közmondás, már nem emlékszem pontosan, honnan származik, de abban biztos vagyok, hogy igaz. Különösen a városon élő szülők küszködnek rengeteget azzal, hogy egész napokat logisztikáznak, mert legtöbbször nincsen kéznél nagymama és nagyapa, nincsen, aki az órákról hazavigye a gyerkőcöket, aki ebédet adjon nekik. Ezért is jöttek létre a melegebéd-programok, a délutáni foglalkoztatók, az úgynevezett napközis iskolák. Persze, falvakon ez másképp is történhet és szerintem sokfelé történik is.

Például Biharfélegyházán látom, hogy fontosak az idősek, odafigyelnek rájuk, különösen azokra, akik egyedül maradtak. Rendszeresen köszöntik az aranylakodalmasokat, és ugyanakkor, a megyéből a fiatalok ide járnak közösségi rendezvényekre, újraépíteni a „bázist”, és itt van fogadókészség is erre. Olyan ez a jelenség, idősek és fiatalok kapcsolódása, mint az a kivétel, hogy Biharfélegyháza és a hozzá tartozó Biharvajda, tehát két település között LED-világítás van az út mentén, pedig ez egyáltalán nem megszokott – és én még emlékszem, hogy évekkel ezelőtt alig volt aszfaltos út a községben. Most már az is természetes, hogy mindenkinél van víz- és szennyvíz-hálózat, van közvilágítás és aszfalt, és remélem, hogy ez az aszfaltozott út nem csak elviszi az embereket (remélem, hamarosan) ismét Debrecenbe, ahová régen is kapcsolódtak, és még tovább, de gyorsan haza is hozza őket onnan a faluba, akkor is, ha a város ismét könnyebben megközelíthető lesz, hogy a családok továbbra is erősek legyenek: szülők, gyerekek, fiatalok és nagyszülők.

Jó az idősekkel együtt lenni! Nem csak azért, mert emlékeznek, hogy is volt régen, sokkal inkább azért, azt is mondhatnám, igazából ők alkotják azt a falut, ahol a gyermek érzi a biztonságot, nyugalmat, ahol a fiatal szépen nő fel. A kulcs pedig az emberi kapcsolatokban rejlik.

Cseke Attila