
Csikai Krisztina elmondása szerint körülbelül egy éve van lehetőség a beautyrobic elnevezésű tornára Biharfélegyházán. A csoporttárssakkal együtt előszeretettel látogat el az edzésekre, amiket Erdei Fanni szokott tartani, aki a Debreceni Egyetem hallgatója.
Általában hetente egyszer, pénteken szoktak találkozni a mozogni vágyó hölgyek. Körülbelül tizenöten gyűlnek össze, attól függően, hogy ki-hogy ér rá. A beautyrobicot először Fanni ismertette meg a biharfélegyházi érdeklődőkkel, ennek a mozgásformának az az érdekessége, hogy ezt kifejezetten nők számára feljesztették ki. Ezeknek a tornagyakorlatoknak is az aerobic az alapja, de itt egyáltalán nincsenek ugrógyakorlatok, ugyanakkor a test teljes izomzatát megmozgatják.
Krisztina nagyon élvezi a pörgős zenét, a jó társaságot, és azt mondja, van egy 6-7 év körüli kislány is, aki el szokott jönni az anyukájával, de átlagban húsz és ötvenöt év közötti nők a rendszeres látogatók. Örül neki, hogy a hosszútávú ülést igénylő heti munkája után kiengedheti a gőzt, kitornázhatja magából a feszültséget, és megmozgathatja minden izmát. Jót tesz testnek és léleknek egyaránt, egy igazi közösségépítő foglalkozás.
Télen a polgármesteri hivatal épületében tartják az edzéseket, de van, hogy a kultúrházban, vagy most, az új sportteremben. Kiss Viola Eliza is több mint egy éve jár beautyrobic-ozni, és imádja. Azért is szereti, mert nem intenzív kardió edzésről van szó, hanem ez egy lazább, kifejezetten nőies tornáról. Nemcsak az alakformálás a cél, hanem előtérbe kerül a nőiesség, a belső kisugárzás és a magabiztosság előhívása is. Óra elején bekenik a bőrüket egy speciális olajjal, ami rendkívül hatásos a narancsbőr ellen is. Az óra végén pedig elfogyasztanak közösen egy finom, lazító hatású, gyógynövényekből készült teát. Kiss Viola Eliza úgy érzi, kevés a heti egy találkozó, mert az edzőjük, Fanni egy tünemény, ráadásul nagyon profi abban, amit csinál, ezért mindenki nagyon szereti. Az egész találkozó olyan, mint egy kis rituálé. A családias hangulatú teázás után mindig feltöltődve térnek haza.