Biztosan sokan ismerik Mátyás király meg az öregember meséjét. Ebben a király úgy beszélget el egykori katonájával, hogy azt bizony csak ők ketten értik. Szó van benne nagyurakról is, akik nem értenek dolgokat, s arról is, hogy hogyan kell „megfejni a bakkecskét”. No, ebben a mesében van az is, hogy a harminckettő az bizony már csak tizenkettő: mármint ennyi foga van az öregnek, pedig régen megvolt az összes. Ilyen és ehhez hasonló rébuszokban beszélgetve, az öreg jól „megfeji” a nagyurakat, miután azok egy szót sem értenek a királyi beszélgetésből.

Talán semmi köze Mátyás királyhoz, mégis Szalacson jutott eszembe legutóbb ez a mese, ott, ahol azt is mondhatnánk: a kilenclyukú csak négylyukú, merthogy annál a hídnál állítólag mindenki készít legalább egy szelfit (bár én tudok egy-két embert, akinek mégsincs ott képe… még). De talán már nem is ez a legnevezetesebb része a valaha városi rangban élt községnek. Mert van már sportcsarnok, amelyet az itt született világhírű asztaliteniszezőről neveztek el, van iskola, óvoda, bölcsőde, de a községközpontban több üzletlánc is megtelepedett, és ez (miért is tagadnánk) arra is jó, hogy a helybéliek ott is találkozzanak, beszélgessenek bevásárlás közben.

Tatárjárás pusztítása és ami még azóta átment fölöttünk, mit sem számít! Fiatalosan kell hozzálátni, lendülettel (és jó csapattal) nekifogni a fejlesztésnek, s akkor sokkal könnyebben lesz turistákat is vonzó látogató- és rendezvényközpont, ha másnak más kell, akkor a tőszomszédjában kalandpark és kötélpálya, de ha arra van igény, a hagyományőrzésből is megmutatják a maguk részét a helybéliek. És ahogyan Mátyás király és az öreg meséjében a harminckettő már csak tizenkettő, lehet, hogy már csak nyolcszáz az ezer a reklám szerint ezer pince falujában, de tény, hogy a fiatalos lendület tapasztalattá lett, tervezéssé bölcsült. Beérett, akár a jó bor egy-egy szépen megőrzött szalacsi pincében.

Cseke Attila