Kelemen Hunor: a PSD és a PNL közül az egyiknek ellenzékbe kellene kerülnie a választások után

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közül az egyiknek ellenzékbe kellene kerülnie a választások után – jelentette ki hétfőn Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

A parlamentben nyilatkozó politikus a sajtónak azzal magyarázta az álláspontját, hogy nehéz évek várnak Romániára, ha a kormány le akarja szorítani a költségvetési hiányt a jelenleg 7-8 százalékról 3 százalékra. Ez a folyamat szerinte gazdasági és társadalmi költségekkel járhat, és nem mindegy, hogy milyen ellenzéki pártok megerősödéséhez vezet.

Kelemen szerint legfennebb három-négy forgatókönyv lehetséges a választások utáni kormányalakításra, abból kiindulva, hogy a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) egyik párt sem akar majd koalícióra lépni.

Az egyik variáns szerinte a jelenlegi koalíció, amelyhez társul egy harmadik párt. ‘Ezt én nem tartom a legjobb megoldásnak’ – jegyezte meg. A második lehetőség, hogy a PSD, az RMDSZ és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a harmadik pedig, hogy a PNL, az RMDSZ és az USR alakít kormányt – vélekedett.

Az RMDSZ elnöke kifejtette azt is, hogy ellenzi az adónöveléseket, és jobb megoldásnak tartja a költségvetési hiány csökkentésére az adóbeszedés hatékonyságának növelését. Szerinte meg kell tartani az egységes adókulcsot és csökkenteni kell a munkabérek adóterhét, ami jelenleg az egyik legnagyobb Európában.

‘Egy ilyen helyzetben, amikor befektetőket, beruházásokat kell vonzani, munkahelyeket kell teremteni, egyáltalán nem szabad növelni az adót. (…) A költségvetési kiadásokhoz viszont nyugodtan hozzá lehet nyúlni’ – magyarázta Kelemen Hunor.