Teljes templomfelújítást terveznek a micskei római katolikusok

A micskei római katolikus közösség legnagyobb célja jelenleg a templom teljes, kívül-belül történő felújítása. Az előkészítés már megkezdődött: tavaly késő ősszel 60 ezer lej támogatást kaptak a Romániai Vallásügyi Államtitkárságtól. A falu egyik legjelentősebb nevezetessége a római katolikus templom, amely 1754 és 1757 között épült. A templomot Jézus Szíve tiszteletére szentelték fel, amit a főoltár festménye is ábrázol: Jézus…

Tovább

„Amilyen a ma iskolája, olyan a holnap közössége”

Interjú Hodgyai Edittel a micskei iskoláról A micskei Miskolczy Károly Általános Iskola 2007 óta működik önálló intézményként, addig a vámoslázi iskolának volt alárendelve. Jelenleg több mint 200 diák jár az iskolába (beleértve az egész iskolahálózatot). Bár a tanintétményekben létszámcsökkenés tapasztalható, ezt próbálják ellensúlyozni a Sámuel bentlakással, amely több rászoruló gyermeknek biztosít lakhatást, tanulást. Matamatikai versenykavalkád A korszerűsítésekről, változásokról kérdezve,…

Tovább

Elnyomva is a közösség érdekeit néztük

Diós Emőke alpolgármester visszatekintése Végzettségemet tekintve ápolónő vagyok, amire büszke vagyok! Tíz évet dolgoztam a szakmában úgy, hogy a munkámat elismerték. Különös szakma a miénk, hisz az empátiáról, nyugodtságról szól, embereken segítünk, támaszuk vagyunk a legnehezebb pillanatukban, olykor együtt örvendünk velük, ugyanakkor meg kell tanuljunk csapatban és önállóan is dolgozni, váratlan helyzeteket megoldani. Nem is áll olyan messze az…

Tovább

A sárdobálás nem egy járható út, nem szeretném folytatni

BUDAI TAMÁS micskei születésű, 36 éves fiatalember, aki 2007 óta dolgozik a községközpontban, a polgármesteri hivatal rendszergazdájaként. Családi körben, szüleivel mezőgazdasággal is foglalkozik, fóliasátorban termesztenek zöldségféléket. A júniusi önkormányzati választáson az RMDSZ színeiben indul Vámosláz község – ahová Micske tartozik – polgármesteri tisztségéért. Tripó István volt polgármester említette, hogy még az ő idejében alkalmazták Önt a községházán, s szívesen…

Tovább