Három falu közös utakon

Beszélgetés Nyíri Sándorral, Kiskereki község polgármesterével Kezdjük a különböző projektekkel, pályázatokkal, ha lehet, akkor akár olyan bontásban, hogy mi az, ami az elmúlt négy évben lezárult, s mi az, ami folyamatban van, továbbá mi az, ami a tervek szintjén van? Őszintén szólva, a legtöbb projektünk folyamatban van, különböző fázisokban. Ezek mind olyan dolgok, amelyek már nem ígéretként hangzanak, vagy…

Tovább

Hármas prioritás: közösség, gondoskodás, fejlődés

Mados Attila, Bihardiószeg polgármestere válaszolt kérdéseinkre A harmadik polgármesteri mandátumának vége felé, hogyan értékeli az eltelt időszakot, illetve milyen célkitűzéseket fogalmaz meg a jövőre nézve? Az elmúlt 12 évben sikerült az alapinfrastruktúrát élhető szintre hozni. Körvonalakban említve, összesen 40 kilométeren aszfaltoztunk, megoldottuk a vízellátást, a csatornázást, ami hosszú éveken át gondot jelentett. Azon ritka települések közé tartozunk, ahol a…

Tovább

Jobb utakon négy keréken, két keréken

Beszélgetés Borsi Lóránttal, az Érsemjéni Polgármesteri Hivatal tanácsadójával, polgármester-jelölttel. Szomorúan sajátos a helyzete a községnek, hiszen mandátum közben veszítette el a polgármesterét. Viszont a munka megy tovább, az elkezdett terveket folytatni kell. Arra kérem, beszéljünk egyrészt arról, hogy mi az, ami ebben a mandátumban eddig megvalósult, illetve folyamatban van, továbbá milyen tervei lehetnek Érsemjén községnek a jövőre nézve. Lassan…

Tovább

Fejlődésben Selénd, a községalkotó falu

Hivatalos dokumentumban 1163-ban szerepel először Érselénd Zerend, illetve Serend megnevezéssel. Együtt élnek itt magyarok, románok és romák. Alig néhány éve évszázados szunnyadásából ébredt a közigazgatásilag Érsemjénhez tartozó település. Zsákfalu létéből kiszabadulva kinyílt számára a világ, amikor megépült a Seléndet Székelyhíddal összekötő út. Onnan már csak néhány „lépés” az országhatár, jócskán lerövidült a Nagyváradra vezető út is. Timar Sorin RMDSZ-es…

Tovább

Hogy maradjon hírmondónk!

Gondolatok az érsemjéni helyi újság, az Érsemjéni Hírmondó két évtizedéről. A történelem mércéjével mérve két évtized talán mindössze egyetlen kattanás az univerzum órájának képzeletbeli szerkezetében, egyetlen legördülő porszem az emberiség óriási homokórájában. De az egyén szemszögéből vizsgálva már egy emberöltőnek a negyede, az anyaországtól elszakadt magyarság kisebbségi sorsában szintén mintegy egy ötödnyi idő. Az Érsemjénben ezelőtt húsz évvel életre…

Tovább

Igyekszünk kiérdemelni az Érmellék fővárosa nevet

Beszélgetés Karsai Attilával, Érmihályfalva polgármesterével. Korábbi alpolgármesteri tapasztalatokkal a mandátum elkezdése után került olyan helyzetbe, hogy átvette a város vezetését elődjétől. Ugyan a helyzetismerete megvolt, nyilván más a szemszög, más a felelősség súlya abból a székből, amelybe került. Nem volt egyszerű akkor sem, és most sem az. Az mindenképpen szerencsés körülmény volt, hogy három mandátumot vittünk már végig együtt…

Tovább