Egy érdekes népi hagyomány, a sajbó

Az elmúlt években Szentjobbon sikerült feleleveníteni egy érdekes népi hagyományt, a sajbót. A sajbózás egy sváb népszokás, egy télűző, a szerelmeseket kikiáltó szokás. A hagyomány szerint egy hatalmas tábortüzet raknak a nagyböjt első vasárnapján. A fiatalok összegyűlnek, egyházi énekeket énekelnek, míg maga a sajbó egy drótra rögzített fa, amit be...

Vonzóbbá tennék a petri halastó környékét

Zeffer Károllyal és Vajna Antal polgármesterrel megyünk ki a gálospetri halastóhoz. A földút mellett termőföldek körös-körül, amíg a szem ellát. Az idén legalább két héttel korábban nyílik a repce virága, mint a korábbi években, mondja Károly bácsi. A tavat a szövetkezet idejében, a 70-es években kezdték el kialakítani, majd amikor...

Székelyhíd: fellendülőben a térségi turizmus

2021 márciusában a kormány helyi érdekű turisztikai településsé nyilvánította Székelyhidat, amely által új pályázási és fejlesztési lehetőségek nyíltak meg városunk előtt. Ugyanakkor a magánbefektetők is felismerték az ebben rejlő lehetőséget, hiszen mint ismert, 2022-ben megnyitotta kapuit a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által működtetett KRE-SPA gyógyfürdő, de a szomszédságában lévő Hegyközszentmiklósi Gyógy-...

„Az együttműködés könnyű, ha közösek a célok”

Zsigmond Levente szakiskolai igazgató, Nagykágya Az elmúlt években a Nagykágyai 1-es Számú Technológia Líceum jelentős fejlesztéseken ment keresztül. Szemmel láthatóan egyre színvonalasabb oktatás zajlik az iskola falai között, a lelkiismeretes pedagógusok munkáján túl többek között a korszerű gépek, szimulátorok, modern tankonyha és laboratóriumok nyújtotta lehetőségek miatt is. Minden bizonnyal ennek...

Hírnévhozó hulladékgazdálkodás

Sokfelé tudják pontosan a világban, hogy hol található Szalacs, s érdekes módon ezt a néhány esztendeje bevezetett szelektív hulladékgazdálkodás miatt. Ennek a történetét Mongóliától Koreáig sokfelé megírták, maga a polgármester csak az elmúlt év folyamán két nemzetközi konferencián tartott angol nyelvű előadásokat az eddigi tapasztalataikról, az egyik alkalommal Katalóniában, majd...

Három falu közös utakon

Beszélgetés Nyíri Sándorral, Kiskereki község polgármesterével Kezdjük a különböző projektekkel, pályázatokkal, ha lehet, akkor akár olyan bontásban, hogy mi az, ami az elmúlt négy évben lezárult, s mi az, ami folyamatban van, továbbá mi az, ami a tervek szintjén van? Őszintén szólva, a legtöbb projektünk folyamatban van, különböző fázisokban. Ezek...

Jobb utakon négy keréken, két keréken

Beszélgetés Borsi Lóránttal, az Érsemjéni Polgármesteri Hivatal tanácsadójával, polgármester-jelölttel. Szomorúan sajátos a helyzete a községnek, hiszen mandátum közben veszítette el a polgármesterét. Viszont a munka megy tovább, az elkezdett terveket folytatni kell. Arra kérem, beszéljünk egyrészt arról, hogy mi az, ami ebben a mandátumban eddig megvalósult, illetve folyamatban van, továbbá...

Biharorszag teszt

FREE
VIEW