Blog No Sidebar

Szupermarket és szuperközség

Hajlamosak vagyunk mostanában a hiper- és szuper- kezdetű szavakat használni akkor is, amikor arra semmi szükség nincsen, sőt, a szuper nem is elég, ha vásárlásról van szó, egyenesen hipermartketbe megyünk. (Pedig mehetnénk piacra is, helyi termelőkhöz.) Nem szeretem ezeket a pompázatos elnevezéseket, most mégis hasonlóról fogok írni. Van nekünk egy szuperközségünk itt Biharban, úgy hívják, Bors. Tudom, sokan csak…

Tovább

Bakator és diótorta

Ahol diófa van, ott magyar emberek élnek – így mondták nagyszüleink. Ebből következtetve azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy ahol a település egy részének nevét vagy az egész elnevezést a dióhoz kötik, ott régóta élnek magyarok. Nos, ezek után nem csoda, hogy Bihardiószeg a bihari magyarok egyik legnagyobb közössége. Persze, amikor az országúton elsuhanunk mellette, akkor csak…

Tovább

Kunyhóba vagy vadonba?

A múlt héten ismét megkérdezte egyik magyar kollégám a parlamentben, hogy hová volna érdemes kirándulni Bihar megyében. Ilyenkor nem azért vagyok zavarban, mert nincs hová menni, hanem sokkal inkább azért, mert túl sok szép és érdekes helyet mondanék egyszerre: várrom, kúria, tó- vagy folyópart, épített örökség és erdő, múzeum és zsellérház… ezért megkérdeztem, hova vágyik inkább: kunyhóba vagy vadonba?…

Tovább

Filmre való közösség

Olvastam nemrég a közösségi hálón, hogy elkészült az új film 1848-ról. A címe: Most vagy soha! Azt írják róla, hogy felépítettek hozzá egy díszletvárost, ahol van egy eredetihez mindenben hasonlító Pilvax kávéház, mint ahonnan a forradalom indult, és ahol éppolyan sárosak az utcák, mint Budapesten majdnem 180 évvel ezelőtt. Otthagytam a hálót, úgysincs rá időm, de foglalkoztatott a dolog,…

Tovább

Lelki és fizikai építkezés a hajdúvárosban

A református közösség összetartásának, lelkigondozásának feladata mellett – melyet a gyülekezet két lelkipásztora Mikló István Boldizsár és Szigeti Ferenc Ernő lát el lelkiismeretesen – a szolgálat másik pillére a javak gyarapítása és építése, valamint közösségi szolgálatok szervezése. Mindezekben hatalmas felelőssége van a gyülekezet presbitériumának is, melynek vezetője Koszorús István főgondnok, aki már több évtizede hűséggel szolgál az egyházközségben, és…

Tovább

Építkező gyülekezet, összetartó reformátusság

A Szatmár megyei Tasnádon született OROSZ MÁRTA 1996-ban öltötte magára a palástot. Tíz évi érendrédi szolgálat után érkezett az Érbogyoszlói Református Egyházközségbe 2006 októberében. Első szolgálati helye, Érendréd, nagyban meghatározta további életét, ugyanis ott ismerkedett meg férjével, aki most Albison tanító, az összevont I-III. osztályosokat okítja. Majd megszületett négy gyermekük: Anna, Máté, Ákos és Ábel. A legnagyobb, Anna teológia…

Tovább

Hány még a harminckettő?

Biztosan sokan ismerik Mátyás király meg az öregember meséjét. Ebben a király úgy beszélget el egykori katonájával, hogy azt bizony csak ők ketten értik. Szó van benne nagyurakról is, akik nem értenek dolgokat, s arról is, hogy hogyan kell „megfejni a bakkecskét”. No, ebben a mesében van az is, hogy a harminckettő az bizony már csak tizenkettő: mármint ennyi…

Tovább

Ahol értékelik az értékteremtőket

A Bihardiószegi Falunapok keretében a település polgármestere emlékplakettel és egy óriás virágcsokorral köszönte meg Pongor Éva kémiatanárnő főszervezői munkáját, aki negyedszázadon keresztül tüsténkedett, intézkedett, szervezett és felügyelt, hogy rendben menjenek a dolgok a faluünnepeken. Otthonában kerestük meg egy beszélgetés erejéig a sokoldalú pedagógust. Életpályája példamutató, számtalan területen tevékenykedett az eltelt évtizedek során a közösség érdekében. Amikor felkérték rá, nyugdíjasként…

Tovább

A tető és a fundamentum

„A háznak, hogy jól megálljon, nem a tetejét építik előbb, hanem az alapot – mondta Nagyapa – mert mindennek talapzat kell előbb, fundamentum, és csak később tűzhetik ki a bokrétát a tetőre a befejezéshez.” Sokszor eszembe jut ez a mondása, amikor látom, hogy a régi életre épül az új, hogy a modernizációba beépül a hagyomány. ⁠A Sebes-Körös mentén Alsólugas…

Tovább

Egység: kötéssel és oldással

Mesélték, hogy gyerekkoromban nem lehetetett ám akárhogyan házasodni. Például, ha a falu egyik utcájából vitték a lányt feleségnek a másik utcába, akkor a legények elkötötték az utcát, és „vámot” kértek a leányért. Így volt szokás, nem illett csak úgy odaadni azt, ami – úgymond – az övék volt. Amikor Értarcsán autózom keresztül az országúton Érmihályfalva felé, gyakran eszembe jut…

Tovább